Közélet

Milliókat “érő” hamis euróval kapták el a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökét

Veress Áron (Veress Áron, Fidesz)
Veress Áron (Veress Áron, Fidesz)

Veress Áron ügyvédje elárulta: védencét valóban letartóztatták.

A Keleti pályaudvaron érték tetten a múlt héten a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökét, amint hamis pénzt próbált elsózni egy férfinak – értesült az Index. A rendőrök elfogták a menekülő Veress Áront, majd a lakásán 30 ezer euró hamis pénzre bukkantak. A fideszes politikus azt mondta vallomásában, hogy egy moldáviai férfitól kapta a hamis bankjegyeket, sajnálja, hogy csőbe húzták. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

A rendőrség kedden számolt be az esetről, ám a közleményben csak ” V. Áron Sebestyénként” említette a gyanúsítottat. Közölték: pénzhamisítás miatt indítottak eljárást a rendőrség egy 30 éves fiatalember ellen, aki a múlt héten bukott le Budapesten, a Keleti pályaudvaron, miután hamis pénzt próbált beváltani. Múlt szerdán, a késő esti órákban lépett oda egy férfihoz, egy százeurós bankót adott neki, mondván, forintra lenne szüksége. Ám kiszemeltje látta, hogy a pénz hamis, ezért szólt a rendőröknek. A hamisító ekkor menekülőre fogta, bár messzire nem jutott, a rendőrök ugyanis még a pályaudvaron elkapták. Kiderült, nem ez az egy százeurós lapult a zsebében, hanem összesen 257 darab, továbbá előkerült még öt húszeurós is. Valószínűleg az összes nála lévő bankjegy hamis. A 30 éves férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, kihallgatásán azt mondta, hogy tartozás fejében kapta az összeget.

A rendőrség képet is közölt a lefoglalt bankókról

Az Index elérte Veress Áron ügyvédjét, Szenczi Gézát, aki annyit árult el a részletekről, hogy védencét valóban letartóztatták. A történtekről azt mondta, hogy Veress egy moldáviai férfitól kapta az eurókat, ebből akart beváltani a Keletiben egy százast. A férfi lakásán is azt a pénzt találták meg, amit a moldáviaitól kapott. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy nem az derült ki, hogy Veress maga hamisította a pénzt, hanem hogy hamis pénzt akart forgalomba hozni. Az ügyvéd szerint Veress nagyon sajnálja, hogy „így csőbe tudták húzni”, és mindent megtesz, hogy a rendőrség elfogja azt, akitől a hamis pénzt kapta. Az ügyvéd azt is mondta, hogy az esetnek semmi köze ügyfele Fideszben ellátott feladataihoz.

A bíróság múlt pénteken elrendelte Veress előzetes letartóztatását. Az ügyben a BRFK felderítő osztálya folytatja a nyomozást. A tettéért 2–8 év börtönt kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik