Belföld

Megrugdosták és agyonverték haragosukat

Vádat emeltek a Népszínház utcai emberölés ügyében.

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a három férfi ellen. A vád szerint tavaly áprilisban egy belvárosi italozó helyen olyan súlyosan, kitartóan bántalmaztak egy 34 éves férfit, hogy az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten féltestvérek, harmadik társuk egy barátjuk. A fivérek régebbről ismerték a sértettet, vele a viszonyuk egy korábbi konfliktus miatt megromlott. 2015. április 1-jén a déli órákban a vádlottak egy Népszínház utcai vendéglátóhelyen italoztak, ahova nem sokkal később a sértett is betért.

Hamarosan szóváltásba keveredtek. A vádlottak a sértettet ököllel többször nagy erővel megütötték, majd amikor  a földre került mindhárman megrugdosták és a helyszínen talált tárgyakkal (létrával, székkel, biliárddákóval, partvisnyéllel) addig verték, amíg már nem mozdult.

Ekkor a három férfi sietve távozott a helyszínről, őket elfogatóparancs kibocsátása után, később fogták el a rendőrök. A sértett rövid idővel a bántalmazás után a helyszínen meghalt. A három férfi a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. Két vádlott jelenleg előzetes letartóztatásban van, társuk egy más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik