Belföld

Sok iskolában nem is rendeltek már földrajzkönyvet

Egyáltalán nem rendeltek természettudományos könyveket több iskolában, pedig április 30-a volt a határidő. Mint arról korábban írtunk, a kormány kizárná a földrajzoktatást a középiskolák egy részéből és ha megvalósul a terv, szeptember elsejétől már csak a turisztikai, földmérési, bányászati orientációjú középiskolákban tartanának földrajzórát.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó, egy budapesti szakközépiskola igazgatóhelyettese elmondta, még a rendelési időszak elején kaptak körlevelet a tankönyveket terjesztő Könyvtárellátó Nonprofit (Kello) Kft.-től,

miszerint a tanároknak járó és az ingyenes kiadványok nem visszáruzhatók.

Az iskolavezetés így inkább úgy döntött, nem rendelnek semmit, és ha a rendelet mégsem jön ki, megoldják a könyvtárból.

Egy másik iskolában oktató földrajztanár arról számolt be, az illetékes szakképzési centrum javaslatára inkább megvárják a pótrendelést.

A Magyar Nemzet megkereste az ország összes szakképzési centrumát. Eddig egy helyről jelezték, hogy felmerült a probléma, de szerintük nincs baj, mivel június végén zárul a pótrendelés és addigra minden kérdésre választ kapunk.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik