Belföld

Bokros: Varga kötelessége megakadályozni Matolcsy pénzszórását

Bokros-Lajos(7)(430x286).jpg (Bokros Lajos)
Bokros-Lajos(7)(430x286).jpg (Bokros Lajos)
Polt Péternek hivatalból kellett volna eljárást indítania.

 

Bokros Lajos szerint nem helytálló, amikor a kormány a jegybank függetlenségére hivatkozva azt mondja, nincs köze az MNB alapítványok pénzszórásához. A végrehajtó hatalomnak valóban nincs joga a pénzpolitika tekintetében a jegybankot utasítani, de az MNB-nek nem feladata a közpénzek elköltése, a törvény alapján pedig saját nyereségét 100 százalékig be kell fizetnie a költségvetésbe.

A Magyar Nemzeti Banknak nem lehet „saját külön” költségvetése, senki által nem ellenőrzött bugyellárisa. Ez önmagában törvénytelen – mondta a Modern Magyarország Mozgalom elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Bokros Lajos szerint Varga Mihálynak kell fellépnie a törvénysértés ellen.

Ezt kötelessége megakadályoznia a nemzetgazdasági miniszternek. Mert a nemzetgazdasági miniszter a törvény alapján a jegybanknak, mint részvénytársaságnak az igazgatósági elnöke. Amikor én pénzügyminiszter voltam, én a jegybank működését ebből a szempontból igenis ellenőriztem és muszáj is volt ellenőrizni, mert a jegybank nem egyszerűen csak monetáris hatóság, hanem egyúttal egy vállalat is, amelynek hatékonyan kell gazdálkodnia, és hogyha nyeresége van, azt be kell fizetnie 100 százalékig a költségvetésbe. Az, hogy mennyi nyeresége van, az függ attól is, hogy a saját költségei mekkorák. Hogyha túlhúzza a saját költségeit és túl sokat költ autóra, szőnyegre, ingatlanokra, satöbbire, akkor jóval kevesebb lesz a nyeresége, akkor már közpénzt tulajdonít el. Következésképpen ezt a pénzügyminiszternek (nemzetgazdasági miniszternek –a szerk.) kötelessége megakadályozni és ilyen szempontból a kormánytól a jegybank tevékenysége nem független.

A jegybanknak, mint vállalatnak van felügyelőbizottsága is, amelynek szintén kötelessége megakadályozni, ha a vállalat költségvetési tevékenységet folytat.

Polt Péternek már lépnie kellett volna

Aztán van még legfőbb ügyész, aztán van még számvevőszék. Ezektől nem független a jegybank mindazokban a tevékenységekben, ami nem a monetáris politika hatáskörébe tartozik.

A volt pénzügyminiszter szerint Polt Péternek hivatalból kellett volna már eljárást indítania, mert itt törvénysértés van, amit csalásnak, lopásnak, sikkasztásnak, hűtlen kezelésnek hívunk. Bokros szerint a bíróság csak azért jegyezte be az alapítványokat, mert nem tehetett mást, a Fidesz legutóbbi törvénymódosítása után.

Ezek az alapítványok azonban éppen a törvény szerint csak azt a mintegy 2 milliárd forintot költhetnék el, amit a jegybank, mint felügyeleti hatóság bírságként szed be.

A jegybank nyeresége – a kormányzati kommunikációval ellentétben – nem jelenti az MNB sikerességét – emlékeztetett Bokros Lajos. A magyar jegybank nem azért nyereséges, mert jól gazdálkodott, hanem azért, mert

„szakmányban és folyamatosan rontja a magyar nemzet munkáját és fizetőeszközét, ezzel aláássa a magyar forint stabilitását (…) tehát még a monetáris politikát is rosszul végzi. Éppen ezért a nagy a nyeresége. Az MNB a kamatokat folyamatosan azért csökkenti, hogy romoljon a forint.

A forintnak is árthat a kormány

A jegybanknak hivatalosan nincs árfolyamcélja, de az árfolyamot rontani akarja, mert ez az egyetlen lehetőség, amivel enyhíthető a sok kár, amit a versenyképesség területén okoz döntéseivel. Bokros szerint a botrány mindenképpen megrázza a Fideszt, hiszen – Lázár János érveivel ellentétben – nem az árt a forintnak, aki ezt szóvá teszi, hanem az, aki a jegybankot, a monetáris politikát hiteltelenné teszi.

A MoMa elnöke korábban öt pontban foglalta össze, miért törvénytelen az MNB működése és miért illúzió azt hinni, hogy Matolcsyt leváltják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik