Belföld

103 éves nénit vert át és lopott meg egy tolvajbanda Detken

24.hu
24.hu

2016. 04. 28. 10:36

Tavaly nyáron két férfi és egy nő érkezett  kocsival Tatabányáról  Heves megyébe kimondottan azért, hogy lopjanak. Felkészültek: kulcsokat, álkulcsokat, zárfésűt vittek magukkal. Először Detket ejtették útba. Besétáltak az egyik ház nyitott kapuján, és azt mondták a 103 éves asszonynak, hogy hivatalos céllal jöttek, majd bementek és felforgatták az otthonát. Egy 85 ezer forintot érő aranyláncot zsákmányoltak. Távozóban még megkérdezték tőle, van-e eladó régiség a háznál, de miután nemleges választ kaptak, autóba pattantak és elmentek.

A közeli Verpelétre hajtottak, és ismét célba vettek egy házat. Megint a nő és a fiatalabb férfi ment be az épületbe, cinkosuk a kocsiban várakozott. Ezúttal álkulcsot használtak, így jutottak be a kapun, majd egyikük beosont. Ott azonban beleütközött a tulajdonosba, aki kizavarta a portájáról és értesítette a rendőrséget.

A Heves Megyei Főügyészség csütörtökön közölte, a trió ellen kisebb értékre elkövetett lopás vétsége, szabálysértési értékre hamis kulcs használatával elkövetett lopás vétségének kísérlete miatt emeltek vádat, akik közül egy – a nő – különös, míg két cinkosa különös és többszörös visszaesőnek minősül, hasonló bűncselekmények miatt már Győrben, Tatabányán, a fővárosban, és Pest megyében is elítélték őket. letöltendő szabadságvesztést indítványoztak velóük szemben, az ügyészség két tolvajt fegyházban, egyet pedig börtönben látna.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.