Elkezdődött a pere annak a férfinak, aki tavaly januárban részegen rátámadt kisfiára tolnai otthonukban, méghozzá egy baltával. Az ügyet a Szekszárdi Törvényszék tárgyalja.
A vádirat szerint az apa január 19-én ittasan ment haza, és összeveszett kiskorú gyermekével. A férfi dühös lett és kiment a házból, ám nem sokkal később egy baltával tért vissza. A támadás váratlanul érte a kisfiút, de sikerült időben elhajolnia, majd ellökte a szerszámot a kezével. Ezután dulakodni kezdtek.
A gyerek védekezés közben fejbe verte apját, aki – mivel részeg volt – a földre esett, de még ekkor is fia felé lendítette a fejszét, amellyel végül csak az asztalt találta el. A gyerek ezután ismét megütötte szülőjét és fejszét is sikerült elvennie tőle, majd értesítette a rendőrséget.
Az apát életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolják.