Belföld

Terror: a jövő héten módosíthatják az alkotmányt

Különleges jogrend lesz a terrorveszélyhelyzet, tervezetet az LMP és a Jobbik is tárgyalásra alkalmasnak ítéli.

A Fidesz-frakció legkésőbb a jövő hétig az Országgyűlés elé terjeszti azt az alkotmánymódosítást, amely új különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzetet – jelentette be Kósa Lajos, a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője.

Hangsúlyozta, az alaptörvény módosítása azért szükséges, mert elképzelhetőek olyan helyzetek, amikor a rendőrség ereje önmagában nem elegendő a terrorfenyegetettség kezelésére, ahhoz a honvédségre is szükség van. A javaslatot az egyeztetésen részt vevő Jobbik és LMP képviselői is tárgyalásra alkalmasnak nevezték.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője örömének adott hangot, hogy a javaslatból kikerült a kormány “túlkapásainak lehetősége” és azt mondta, a nyitott kérdések tisztázása esetén arra is lát esélyt, hogy széles konszenzussal fogadják el a Fidesz javaslatát.

Schiffer András, az LMP elnök-frakcióvezetője előrelépésnek nevezte, hogy a kormány a jelenlegi javaslatban már nem tesz kísérletet “totális jogkorlátozásra”, ugyanakkor szerinte a Fidesz még mindig adós annak indoklásával, hogy a terrorveszélyhelyzettel összefüggésben miért kell az alkotmányt is módosítani és miért nem elegendőek a belügyminiszter jogszabály-változtatási javaslatai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik