Belföld

Megússzák a titkosított chatprogramok szolgáltatói

Nehezen haladnak az egyeztetések a terrorveszélyhelyzetről, de egy nagy eredmény már megszületett, fellélegezhetnek a titkosított appok fejlesztői.

Még mindig hatályba léphet egy csomó, a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó jogszabály. Ugyan úgy tűnik, hogy a Honvédelmi Minisztérium alkotmánymódosítási elképzelései megbuknak az ellenzéki pártokon, a Belügyminisztérium törvénymódosításait még megszavazhatják a Hvg.hu szerint.

Ebben még a kompromisszum is látszik, az MSZP is részt vett az egyeztetéseken. A legfontosabb változtatás, mondhatni puhulás az volt, hogy a titkosított csevegőprogramok szolgáltatóit nem börtönözhetik be applikációik puszta léte miatt (ahogy a felhasználókat se), pusztán kötelezhetik információk átadására.

Az egyik provokáció, a másik okés

Az egyeztetéseken részt vevő szocialista Harangozó Tamás azt mondta a lapnak, hogy a HM csomagja puszta provokáció, ezért részt se vesznek rajta. A csevegőprogramok ügyéről azt mondta, nem lett volna értelme pl. a Microsoft hazai ügyvezetőjét lecsukni, ha az amerikai központ nem akarja alávetni magát a magyarországi akaratnak, ezért is változtattak. Elég lesz szerintük a pénzügyi szankcionálás. Szerinte azért nem nyilvánosak a részletek, mert nem akarják borzolni a kedélyeket a félkész tervekkel.

A jobbikos Mirkóczki Ádám is azt mondta, a belügyi javaslatcsomag már-már elfogadható, nekik is a titkosított programok terén voltak ellenvetéseik. Szerinte a kormány fenyegetése csak annyit ért volna el, hogy a szolgáltatók külföldre menekülnek, a terroristák meg torrentről leszedik a programokat. A fontosabb metaadatokhoz, a ki, kivel, hol és mikor terén hozzáfért volna a kormány eddig is. Hozzátette még, azt támogatták volna, hogy terrorvészhelyzetkor a külföldiek jelentkezzenek a hatóságoknál.

Büntessék az uszítókat

Az LMP-s Gerstmár Ferenc azt mondta, pártja azt szeretné, büntethető lenne, ha valaki terrorcsoporthoz csatlakozna, illetve e célból utazna át az országon, vagy csak uszít. Azt is szeretnék, ha a nemzetbiztonsági törvénybe bekerülne, hogyan kell naplózni a titkos információgyűjtést.

A fideszes Gulyás Gergely is lát haladást a tárgyalásokon, szerinte az ellenzéki javaslatokat is beépítették a tervezetbe. Az alkotmánymódosításban viszont megrekedtek a tárgyalások. A lap szerint a Belügyminisztérium a végső tervezetet 1-2 nap múlva, de legkésőbb jövő hét keddig mutatja be a pártoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik