Furcsa volt a Félvilág sorsa. Televízióra készült, aztán mégis csak bejutott a moziba. A Magyar Filmhét végén meg szénné nyerte magát, négy díjat is kapott.
Azt hiszem, olyan még soha nem történt, hogy egy forgalmazó olyan bátor, hogy a televíziós bemutató után elviszi a moziba is a filmet. A tévében megnézték nagyjából száznegyvenezren, letöltötték nagyjából hatvanezren és ezek után került moziba. Ez nagy dolog.
Persze, mert a Kovács Patrícia vetkőzik benne! Ez az első komolyabb munkád a kislányotok születése után. Egy igazán buja nő Mágnás Elza. Miközben te korábban sem voltál ilyen, és anyukaként meg talán pláne.
Most jó évek jönnek. Amikor egy nő 40 közelébe ér és van már egy gyereke, tudja, mit ér. Sok mindenen túl van, tud nemet mondani. Amikor a féléves gyerek mellől kifesti magát az ember, felvesz egy magassarkú cipőt és azt mondja, hogy, na, jó, próbáljuk meg ezt a castingot, akkor az a rengeteg fáradság, vagy éppen élmény, érzelem, amitől ő anyaként több lett, az ad a Mágnás Elzának is egy gerincet.
Azt mondod, hogy az anyaság, a korod benne van Mágnás Elzában? Egy kurvában?
Inkább úgy mondom, hogy az én mozdulataimnak most már van vége. Sokkal többet tudok a saját testemről, sokkal több van mögöttem és ezt most már nem félek megmutatni.
De az a változás, ami az anyasággal, a terhességgel, a szüléssel jár, nem okoz inkább gátlást, ha le kell vetkőzni a kamera előtt?
Csak a civil életemben okoz. A film az más, ott bekapcsolom a színésznői agyam. A bennem élő színésznőnek egyre inkább nincsenek gátlásai.
De közben te nem vagy egy ilyen buja csaj. Legalábbis én csak a filmeken, néha darabokban látlak ilyennek.
Hétköznap kényelmes cuccokban vagyok, de színésznőként szeretem ezeket a szerepeket. Azt hiszem, hogy egy ilyen Mágnás Elza mindenki lenne egy kicsit. Csak nekem lehetőségem is volt 19 napra a bőrébe bújni.
És azokba a ruhákba. Ha jól tudom, itt volt olyan darab, ami valóban száz éves volt.
Nekem erre a filmre egyetlen ruhát varrtak, egy szoknyát. Az összes többi Szakács Györgyi eddigi munkáiból és gyűjteményéből való darabok. Egy száz éves kombinéban szexelni kamerák előtt… Az nagyon kemény, mert kellett rá vigyázni. Amikor egy szecessziós nyakéket letépek a nyakamból és oda dobom Dorkának, (Gryllus Dorka a filmben Rózsi, a szerk.) akkor láttam, hogy fáj Györgyinek.
Azon gondolkodom, hogy ezt a filmet az MTVA támogatta, nem is kevés pénzzel, miközben téged meg nem engednek be a Kunigunda utcába. Nem mondta senki, hogy a film miatt inkább ne Facebookozz most egy ideig?
Harmadszorra csinálták meg velem, ezután szólaltam meg. Nyilván nem volt mindig így, és remélem átmeneti volt ez az elmebaj. De értem a kérdést, igen, van bennem egy forradalmár. Szabad ember vagyok és kimondok, amit gondolok. Amikor Ákos a nőkről úgy beszél, ahogy, vagy amikor bagatellizáljuk a családon belüli erőszakot, akkor szerintem meg kell szólalni.
De korábban, miközben ezek szerint nem engedtek képernyőre a köztelevízióban, mégiscsak castingoltak az MTV hangjaként.
Persze, ilyen is volt. És ha most behívnak, elmegyek beszélgetni.
Az ominózus poszt után olyanokat kaptam, hogy egyáltalán hogyan merült fel, hogy te oda bármikor betedd a lábad.
Ez is egy nézőpont.
Azért is tart itt ez az ország, mert ilyen idióták vagyunk mindannyian. A szektás gondolkodás ott van az én liberális és nyitott barátaim között is. Szerintem meg a színész az egy kulturális közkincs. Nekem a nézőim azok is, akik azt nézik.
Ha egy jobboldali újságíró leül velem beszélgetni, akkor én leülök vele és azt mondom, amit gondolok. Ha bemegyek a nem politizáló Ridikülbe beszélni az igény szerinti szoptatásról, azzal teszek azért az ügyért. Persze, olyan helyre nem megyek, ahol nem mondhatom el azt, amit gondolok, de bármikor leülök beszélgetni, mert azt gondolom, hogy ez a dolgom. Az egy nem létező álláspont nekem, hogy ne kapcsold be azt a tévét, ne menj be.
De erre azért lehet az érv, hogy beszélsz egy ilyen köztelevízióban egy valóban fontos dologról, erre odakapcsolnak a nézőid, de előtted és utánad híradó van. Vagy megnézik a Félvilágot és szintén. Vagyis a te arcoddal adják el, hitelesítik, ami ott megy.
És ezért ne vállaljak el egy munkát? Először is: nem vagyok hülye. Ebből élek. De nem is gondolom, hogy ez az én dolgom lenne. Ha én egy hírolvasó lennék, akkor eljönnék onnan, mert nem állok oda ilyen hírek mellé, de itt nem erről van szó.
De nemcsak az MTVA foglalkoztat, hanem a magyar közélet is, úgy általában?
Nagyon. Úgy nőttem fel, hogy az anyukám például a Charta-tüntetésekre rángatott, persze nem igazán tudtam akkor, hogy ezek miért fontosak. A szüleim újságolvasó emberek voltak, ezért kicsi korom óta érdekel, mi történik körülöttem. Nem tartok attól, hogy hátrány érne emiatt. Ha valaki azért nem akar velem dolgozni, mert én kimondom, amit gondolok, akkor nekünk nincs dolgunk egymással.
És mi van, ha egyszer csak minden ajtó becsukódik Kovács Patrícia előtt?
Nem tudnék a tükörbe nézni, ha ez nem lenne, és nem gondolok arra, hogy majd mi lesz. Persze napi politikával, vagy ha úgy tetszik, pártpolitikával nem foglalkozom. Nyilván, amikor a férjem (Gusztos Péter SZDSZ-es parlamenti képviselő volt, a szerk.) még politizált, akkor ez aktívabban jelen volt az életünkben, de engem a közélet érdekel.
De lehet, hogy aki meg követ téged, pont azt várja, hogy nagyobb dolgokban is megszólalj.
Egy színésznőnek ez már nem dolga szerintem.
Akkor, ha sikeresen felgyógyul, amit azt hiszem, mind a ketten nagyon kívánunk neki, nem lennél párja Kulka Jánosnak egy ellenzéki tüntetés konferansziéjaként.
Nem tudok érdemben beszélni erről. 14 éves korom óta ismerem, a főiskola után az egyik első nagy szerepemben mindenáron hozzá akart adni Molnár Piroska és a drága jó Hollósi Frici. A Félvilágban végzett közös munka óta napi kapcsolatban vagyunk. Nagyon fontos nekem a véleménye színházról, filmről, közéletről. János a kedvenc férfi partnerem.
De, hogy a kérdésre is válaszoljak, egy esetben tudnám magam elképzelni a tribünön, de annak nincs aktualitása és hát esélye se sok. Én magamat képviselem. Azt nem akarom, hogy ezt kihasználják.
Nem lennél egy Darvas Iván sem.
Most nem látom azt a platformot, ami mellé oda tudnék állni. Persze vannak olyan társadalmi ügyek, amik foglalkoztatnak.
És politikai ügyek?
Ahogy vesszük. A lányom most két és fél éves és az például mindennél jobban foglalkoztat, hogy ő majd hova, milyen iskolába fog járni.
Mármint Magyarországra, vagy külföldre?
Nem! Magyarországra. De ha most lenne mondjuk hétéves és választanom kellene, akkor biztos, hogy nem állami iskolába menne.
Miért nem?
Mert riaszt, hogy nem az tanulják, amit ma kell. És azt sem akarom, hogy a gyerekem ne egy nyitott, szabad, gondolkodó ember legyen, hanem egy szövegfelmondó csinovnyik.
A férjednek ugyan már a pártja sincs meg, amiben politizált, de ti sokat politizáltok otthon?
Sokat beszélgetünk arról, mi történik az országban. Állandóan cikkeket küldözgetünk egymásnak. Mondhatjuk úgy is, hogy Péter a sajtófigyelőm. Mindent átküld, amit el kell olvasnom. Közben őt meg érdekli a színház, ott ül a nézőtéren, a premieren, amit szeret, azt többször megnézi és jó kontroll. Feltesz olyan kérdéseket egy darab kapcsán, amiket lehet, hogy én már nem látok. Jó ízlésű civilként tud hozzátenni a munkámhoz.
Ott ül például a Belvárosi Színházban mondjuk, a legújabb darabod a Várj, míg sötét lesz premierjén.
Azon épp nem volt ott, mert Párizsban futotta a 42. maratonját. Viszont lesz egy különleges, jótékonysági előadás április 26-án. A darabban, ami egy izgalmas krimi, egy vak lányt játszom. A SUHANJ! Alapítvány épp most építi az ország első integratív edzőtermét, ami látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentes lesz. Adta magát az ötlet, az Orlai Produkciós Iroda és a kollégáim pedig nagyvonalúan azonnal igent mondtak, hogy csináljunk egy estét, aminek a bevétele ezt a termet támogatja. Ha lehet, ez itt a reklám helye, az alapítványnál lehet jegyeket venni, a suhanj.hu oldalt nézzék meg az érdeklődők.
Ez volt a társadalmi célú hirdetés. De ne szaladjunk ennyire előre! Az hogyan volt, amikor ezt kitaláltátok? Azt mondta Gusztos, hogy már nem vagyok politikus, kéne, egy olyan dolog, ahol futhatok, mert imádok futni és az se baj, ha éppen olyan embereknek segítek sportolni, akik fogyatékkal élnek?
Valahogy így indult, az, hogy imád futni, kellett ehhez. Amikor kezdtük, akkor már egy ideje tudtuk, hogy a politikának annyi. Ahogy látom, az motiválta nagyon, hogy egy hiánypótló társadalmi vállalkozásba kezdjen. Meg hogy a hobbija része legyen a munkájának. És mivel a politikában is kisebbségi csoportokkal, meg emberi jogokkal foglalkozott legszívesebben, kicsit folytatása is ez annak a munkának, csak más formában.
Te mit adsz egy ilyen szervezethez, mint a SUHANJ?
A népszerűségem. Amíg nem volt gyerekünk, addig persze sokkal aktívabban részt tudtam venni az egészben, de szerencsére most már sokan vagyunk.
Azt azért csak látod, hogy ez mennyire sikeres.
Szépen alakul nagyon, de küzdelmes nagyon. Mindenféle állami pénz nélkül, mert a függetlenség nagyon fontos, folyamatos harc van, hogy hogyan lehet támogatókat, cégeket egy ilyen ügy mellé állítani.
Te nem mész tárgyalni, de az arcod ott a prospektuson.
Persze.
És mennyi az, amit össze lehet ma szedni Magyarországon arra, hogy fogyatékos emberek sportolhassanak?
Fejenként százezer forinttal alapítottuk ketten, 2010-ben. Az első 5 évben összejött egy bő 15 milliós eszközpark. Tavaly megközelítette a 30 milliót az éves bevétel. És ahogyan az imént említettem, egy nagy vállalkozásba fogtunk: november óta építjük az ország első integratív fitnesztermét. Ötszáz négyzetméteren egy olyan edzőterem, ahova mindenki bejöhet, ép és fogyatékkal élő is. Ma az is csoda, ha egy kerekes székes egyáltalán bejut az ajtón egy terembe, de ez teljesen akadálymentes, látássérülteknek is, speciális eszközökkel és szemlélettel.
Miért pont esélyegyenlőség a sportban?
Azért, mert mondjuk Péterből ez jött, és mert ez nagyon hiányzott, amit elkezdtünk. És mert minél több embernek látnia kell ezt a csodát, hogy micsoda erő van a mi suhancainkban, micsoda hétköznapi hősök vannak köztük és a családjaikban. És hogy minél többen el tudjanak gondolkodni azon, amin én is sokszor: hogy milyen hülyeségeken nyavalygunk, ahelyett, hogy örülnénk annak, amink van, és megbecsülnénk, hogy szerencsések vagyunk.
