Idősek pénzét szedte el az a háromfős társaság, amelynek tagjait keresik a Pest megyei rendőrök. Hétfői felhívásuk szerint egyikük múlt pénteken dél körül becsengetett egy péceli lakásba, és azt állította az ott lakó nőnek, hogy pénzt hozott a fiának, de fel kell váltani a bankókat. Az asszony már éppen a pénzt számolta az idegen társaságában, amikor gyermeke hazaért, és kérdőre vonta a trükközőt, aki ezután kocsiba pattant és elment.
A rendőrök azonosították a férfit, a 33 éves Lakatos Jánost. Kiderült, hogy társai is voltak. A három ügyeskedő idén március 14. és március 26. között hasonló módszerrel további három bűncselekményt követett el Gyálon, Üllőn és Pilisszentivánon, akkor is idősektől próbáltak pénzt szerezni. Egyik kiszemeltjük gyanakodni kezdett, ezért nem engedte be őket a lakásba, de a másik két próbálkozás sikerrel zárult: elterelték az idős lakók figyelmét és ékszereket, pénzt loptak el a házból. A többieket is sikerült azonosítani, a 45 éves miskolci Iváncsik Józsefet és a 20 éves szintén sajókeresztúri Balázs Norbertet. Körözést adtak ki ellenük.
Lakatos János/Iváncsik József/ Balázs Norbert (police.hu)
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a fényképeken látható Lakatos János, Iváncsik József és Balázs Norbert tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-28-83-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú” zöld számán, illetve a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.