Simicskó István, folytatva a januári egyeztetést, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit hívta meg, hogy egyeztessenek az alaptörvény módosítását célzó javaslatról, amely lehetővé tenné a Magyar Honvédség bevetését terrorhelyzetben.
A tanácskozást konstruktívnak nevezve elmondta:
A kormány a terrorveszélyhelyzetet önálló jogrendi elemként rögzítené, de más megoldásra is nyitott. A tárgyaláson kompromisszumkészek voltak a felek. Megállapodtak, hogy a megbeszélés folytatódik. A kormány várja az ellenzéki javaslatokat is. Szeretnék, ha április végéig olyan szöveget tudnának benyújtani az Országgyűlésnek, amely megkapja a kétharmados támogatást – mondta Simicskó István.
A Jobbik nem ellenzi
A Jobbik nevében Mirkóczki Ádám bizakodásra okot adónak nevezte a többpárti egyeztetést. A honvédelmi miniszter és a kormánypárti képviselők is kompromisszumot mutattak az ellenzéki kifogásokra. A vita elsősorban arról szól, hogy az alkotmányban létrehozzanak egy új, különleges jogrendet a terrorveszély-helyzetre vagy azt adaptálják egy már meglévő szabályozásba.
Az LMP nem szeretné, ha babrálnának
Az LMP közleménye szerint lekerült a tárgyalóasztalról a kormány eredeti tervezete a terrorveszélyhelyzetről, mivel az ellenzék kijelentette, nem lesz partner abban, hogy a miniszterelnök és a kormány “bemondásra azt csináljon, amit akar”.
Az MSZP azért nem vett részt a megbeszélésen, mert – szerdai közleménye szerint – “a javaslat nem a magyar emberek biztonságáról, nem a terrorizmus elleni harcról, hanem pusztán a Fidesz korlátlan hatalmáról, a polgárok jogfosztásáról és az országgyűlési ellenőrzés kiiktatásáról szól”.
(Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)