Az MSZP arra szólította fel a rendőrséget, az ügyészséget, tegyék a dolgukat, tegyenek végre érdemi lépéseket a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek ügyében – közölte a párt alelnöke kedden Budapesten az NVI előtt, ahol a párt politikusai, aktivistái hétfő reggel óta ügyeletet tartanak.
Lukács Zoltán a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy hat hete, február 23-án “verőemberek akadályoztak meg egy magyar állampolgárt, hogy jogait gyakorolja”. Hozzátette, azóta a magyar állami szervek szinte semmit nem tettek, annak ellenére, hogy tucatszám történtek feljelentések. Elmondta, miközben a rendőrség hatékonyan lépett fel Gulyás Márton ellenzéki aktivistával szemben, aki három plakátot ragasztott ki az NVI épületére, sőt a bíróság már el is ítélte, addig a tiltakozását kiváltó ügyben a nyomozás egy helyben toporog.
A híváslistákat kéne ellenőrizni
A szocialista politikus azt javasolta, hogy az érintettek híváslistáit ellenőrizzék. Ezt azzal indokolta, az aznap készült videófelvételeken látszik, hogy Erdősi Lászlóné – aki a vasárnapi boltzárral kapcsolatban elsőként nyújtott be népszavazási kérdést – segítőjét csak azután engedték be a verőemberek, hogy telefonon engedélyezték nekik. A listák alapján ellenőrizni lehet, hogy kapcsolatban álltak-e ezek az emberek politikusokkal.
A szocialista Nyakó István, akit megakadályoztak abban, hogy elsőként nyújtsa be boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdését, közölte, csak akkor mennek el az NVI elől, ha sikerrel jártak. Hozzátette, az elmúlt egy napban több választó is megkereste őket és megköszönte, hogy “őrt állnak” az épületnél. A politikus megköszönte azt, hogy ezek a polgárok “újra megbíznak bennük”.
Virágot ültettek a szockók
A sajtótájékoztató előtt több szocialista politikus is virágot ültetett az NVI épülete elé egy kivágott fa helyére. Nyakó erről azt mondta, “a mai állampárt, a hatalom és az ebben az épületben helyet foglaló vezetők a földig rombolták a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság tekintélyét”. A virágültetéssel az új kezdetet szeretnék jelezni – magyarázta megjegyezve, a fehér virágok a választások tisztaságát szimbolizálják.
A szocialisták azért tartank ügyeletet az NVI előtt, mert várhatóan szerdán dönt a Kúria felülvizsgálati kérelmeikről, és – a döntés függvényében – elsőként akarják benyújtani a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatos népszavazási kérdésüket. (MTI)