Belföld

A DK szerint cikkeket rendelt a belvárosi önkormányzat

Az önkormányzati választási kampányban havi egymilliót fizettek az egyik Fidesz-közeli portálnak, amelyen hirtelen megugrott a Juhász Pétert dehonesztáló írások száma.

A Pesti Srácok nevű internetes portált bízta meg cikkek írásával a korábban Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat – a Demokratikus Koalíció állítása szerint ez szerepel azokban a szerződésekben, melyekhez sikerült hozzájutniuk.

A Kettős Mérce emlékeztet: már korábban is lehetett tudni, hogy a portált a Fidesz-frakció és a Földművelésügyi Minisztérium is finanszírozta. A DK azt állítja, hogy a V. kerületi önkormányzat egy végelszámolás elindításával el akarta tüntetni a bizonyítékokat, hogy a Pesti Srácokkal szerződtek, de közérdekű adatkéréssel éltek és kiperelték a dokumentumokat.

Közölték: a felszámoló cég által megküldött iratokból kiderült, hogy 2014 májusától novemberéig az önkormányzat cége havonta egymillió forintot fizetett a portálnak, amelyért cserébe „olykor a politikai ellenfelet lejáratni szándékozó írásokat is” közöltek.

A 2014 májusa és novembere közti időszak pont az önkormányzati választási kampányra esett. A Kettős Mérce azt írja: ez idő alatt a Pesti Srácok a korábbihoz képest kiugró mértékben foglalkoztak Juhász Péter ellenzéki polgármester-jelölttel, akiről számos „leleplező” cikket közöltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik