Belföld

20 fok: A kabátot otthon hagyhatjuk, de az esernyőt nem

Meleg hétköznapok állnak előttünk, de az esőfelhők nem tűnnek el az égről.

Hétfőn napközben rövid napos időszakok lehetnek, többnyire erősen felhős lesz az ég, és néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A déli, délkeleti szél az Alpokalján és a Kisalföldön megélénkülhet, sőt a Fertő környékén egy-egy erős széllökés sem kizárt, egyébként gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű. Késő este 5, 10 fok várható.

Kedden hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett inkább felhős időre számíthatunk. Reggelig szórványosan várható eső, záporeső, a déli óráktól több helyen zápor, helyenként zivatar. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, elsősorban zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Szerdán változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Helyenként kisebb eső kialakulhat. A délnyugati, déli szél a Dunántúlon többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Pénteken erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan valószínű zápor, helyenként zivatar. A szél délnyugatiról északnyugatira, északira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, északnyugaton lehet délután ennél kissé hűvösebb.

Az aktuális időjárásért keresd a www.kiderül.hu-t vagy kövesd a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik