Belföld

Előzetesbe kerülhet a kalasnyikovos lövöldöző

Egyebek mellett attól tartanak, hogy újabb támadással próbálkozna, ha szabadon engedik.

Döntenek pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki szerdán kalasnyikovval lövöldözött a kiskunhalasi ügyészségen. Szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye – ezért indítványozták a kényszerintézkedés elrendelését. A  Budai Központi Kerületi Bíróság délben hoz döntést – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség.

A férfi ellen egyébként – egyebek mellett – emberölés előkészülete miatt folyik eljárás.

A férfi a  halasinfo.hu korábbi információi szerint reggel 9 óra körül kezdett lövöldözni az ügyészség épületében. A portál szerint a támadó egy Kalasnyikov típusú géppisztollyal lépett az épületbe, és a vezető ügyészt akarta megölni. Az irodájába azonban nem jutott fel, mert biztonságiaknak sikerült megfékezniük, de közben 4-5 lövést is leadott. Végül egy rendőr bilincselte meg a támadót. A portál szerint a támadó elájult, ezért mentőt is hívtak. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az eset után azt mondta, a lövöldözőt a kiérkező rendőrök lefegyverezték, az elsődleges információk szerint senki sem sérült meg. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrséggel együttműködve jár el, az esetről a későbbiekben adnak tájékoztatást, amint a nyomozás érdekei lehetővé teszik.

Téglás Péter vezető ügyész a támadás után a helyszínen azt mondta, “a biztonsági őr és ő maga is ünnepelhet, mert újjászülettek” – írta a HalasInfo.hu. Bicskei Ferenc, az Országos Bírói Tanács tagja a Szekszárdi Törvényszék szerdai összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek és a Járásbíróságnak helyet adó épület folyosóján ismerete szerint 10-15 töltény nyomát látták. Közölte, a férfi gépfegyverrel érkezett, amit a beléptető kapu előtt vett elő. Az épületben két biztonsági őr dolgozik, elsődleges információk szerint a támadó az egyiket túszul használhatta, a másiknak ugyanakkor sikerült lefegyvereznie, eközben dulakodtak, és lövöldözés is volt. Bicskei Ferenc elmondása szerint a férfi “régi panaszos ügyfél”, aki korábban rendszeresen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a bíróságot.

A Blikk pénteken arról írt, hogy édesanyja büszke a lövöldözőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik