Belföld

Szerelmes üzenetekkel bombázta Vivient gyilkosa

A gyanúsított pár utcára lakott a lánytól, gyerekkoruk óta ismerték egymást.

Több szerelmes üzenetet is küldött Viviennek az a fiú, akit a megölésével gyanúsítanak – értesült a 24.hu. Úgy tudjuk, a gyilkosságot megelőzően sokat beszélgettek, jóban voltak, de a lány nem viszonozta egykori osztálytársa, gyerekkori barátja érzéseit.

Kakucson megoszlanak a vélemények arról, vajon tényleg Bálint felelős-e a lány haláláért. Voltak, akik rögtön rá gyanakodtak, míg mások el sem tudják képzelni, hogy a 20 éves fiú ilyen szörnyűségre képes.

A gyilkossággal gyanúsított fiatalról sok információ kiderült a nap folyamán, például, hogy alig néhány utcára lakott áldozatától, akit gyermekkora óta ismert, jóban voltak – mint írtuk – és egy osztályba jártak. A gyanúsított megtalálható Vivien ismerősei között a Facebookon, adatlapja szerint van barátnője.

Vivien gyilkosa

Ahogy arról beszámoltunk, a lányt szombat hajnalban látták utoljára a Népligetben. Buliból tartott hazafelé, ám nem érkezett meg. Eltűnés miatt keresni kezdték, a rendőrök napokon keresztül kutattak utána Budapesten, Kakucson és a környező településeken. Végül csütörtök délelőtt közleményt adtak ki, amelyben tudatták: megtalálták a holttestét Dabason, egy erdős részen. Egy 20 éves, szintén kakucsi fiút fogtak el, akit emberölés miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Ennél többet azonban egyelőre nem közöltek vele kapcsolatban. A fiú vélhetően megfojtotta a lányt és meg akarta erőszakolni, de ezt nem sikerült neki. Úgy tudjuk, a lány ruhában volt, amikor rátaláltak a holttestére, de több helyen elszakadt, a testét pedig sérülések – zúzódások, karcolások és karmolásnyomok – borították, védekezni próbált.

A Velvet arról írt, hogy a fiú valószínűleg megpróbálta félrevezetni a rendőröket, és azt mondta, Inárcson hagyta az eszméletlen lányt.

A gyanúsított kihallgatása órák óta tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik