Belföld

Őrizetben a fiú, akit Vivien megölésével gyanúsítanak

A fiú kihallgatása még mindig tart, és rendőrök dolgoznak a dabasi erdőben is, ahol a lányt megfojtották.

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 20 éves fiatalt, akit a szombaton eltűnt kakucsi lány megölésével gyanúsítanak. Beluzsárné Belicza Andrea a 24-hu-nak elmondta, a gyanúsított kihallgatása jelenleg is zajlik, és a helyszínelés is tart Dabason.

Hogy beismerte-e tettét, egyelőre nem tudni, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

Nagy valószínűséggel kezdeményezni fogják előzetes letartóztatását.

Ahogy arról beszámoltunk, a lányt szombat hajnalban látták utoljára a Népligetben. Buliból tartott hazafelé, ám nem érkezett meg. Eltűnés miatt keresni kezdték, a rendőrök napokon keresztül kutattak utána Budapesten, Kakucson és a környező településeken. Végül csütörtök délelőtt közölték: megtalálták a holttestét Dabason, egy erdős részen. Egy 20 éves, szintén kakucsi fiút fogtak el, akit emberölés miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A fiú vélhetően megfojtotta a lányt és meg akarta erőszakolni, de ez nem sikerült neki. Úgy tudjuk, a lány ruhában volt, amikor rátaláltak, de az több helyen elszakadt, testét pedig sérülések – zúzódások, karcolások és karmolásnyomok – borították, védekezni próbált. A lányt ismerőse ölte meg, a velvet.hu-nak Vivien édesanyja azt mondta, gyerekkoruk óta ismerték egymást, Bálint gyakran vitte haza, amikor bulizott.

Olvasói sztorik