Másfél éve abban maradtunk, akkor interjúzunk legközelebb, ha sikerül száz kiló alá fogynia. Itt az idő: ön csont és bőr. Mit mutatott reggel a mérleg?

Jó pár napja nem álltam rá.

Hiúbb annál.

Nem vagyok hiú! Inkább strucc. A felségem szóvá is tette, hogy a hétvégi nagy evészet után nem méredzkedtem.

Szóval L. Simonnak fogalma sincs, hány kiló.

Haha. Tudom, hány kiló vagyok. Na, dolgozunk is?

Épp kinyírják az egészségügyet, tán már ki is nyírták, fojtogatják az oktatást, a kultúrát betolták egy őskonzervatív csapat alá, kiderült, a kormánypárt főkommunikátora szépművészetis képeket visz haza, a népszavazást kezdeményező ellenzéki politikust futballkopaszok várják az állami hivatalnál, és törvénnyel dugják el a jegybank kezelte közmilliárdokat, amin még a fegyelmezett Kövér László is kiakad. Csemegézünk?

Akartam kérni.

Mikor volt beteg utoljára?

Hála a Jóistennek nagyon régen.

Családból valaki?

Az egyik gyerekemnek volt balesete.

És?

Elég sokat kellett várakozni a sürgősségin. De senki nem mondja, hogy nincs baj az egészségüggyel.

Dehogynem.

Ki?

Orbán Viktor. A miniszterelnök minapi évértékelőjében fejlődő egészségügyről, gyarapodó kórházakról beszélt, azt állította, a vidéki ellátás nagyjából rendben, csupán „Budapesten van baj”.

A kórházakra rengeteg hazai és uniós forrást költöttünk, a vidéki egészségügyi centrumok jelentősen gyarapodtak. Az elmúlt öt évben ötszázmilliárd forintnyi fejlesztési forrás jutott az egészségügynek. Nálunk, Székesfehérváron is érzékelhető javulás: korszerűsítettük a sürgősségi betegellátó osztályt és a pszichiátriát, tavaly új műtőblokkot adtunk át. Természetesen van még mit csinálni, de tétlenséggel igazán nem vádolhatnak minket. Ugyanakkor érzékeljük az alapellátás problémáit, a háziorvosok számának csökkenésétől például joggal tartunk. A miniszterelnök úr évértékelőjében nyilván arra utalt, hogy a fővárosi ellátásban nagyobb a probléma. Nem véletlen, hogy egy korábbi frakcióülésünkön felvetődött egy új, korszerű budai kórház építésének gondolata. Vagyis Orbán Viktor is úgy ítéli, dolgozni kell tovább.

2010 és 2014 között ötezer orvos és további tízezer egészségügyi dolgozó hagyta el Magyarországot, azóta is évi ezer plusz kétezer a mínusz, ráadásul már az orvosegyetemisták is külföldre készülnek.

Szeretnék valós statisztikát látni az orvoselvándorlásról.

A szakdolgozói kamara elnökétől valók a számok. Műtétek maradnak el, éjszakai kórházi szakügyeletek szűnnek meg, ultrahanggépek állnak a szakemberhiány miatt.

Megközelítés kérdése, de én inkább más tényeket sorolnék. Csak kórházakra több mint háromszázmilliárdot fordítottunk, az intézmények hetven százalékában valósult meg jelentős fejlesztés, részleges vagy teljes felújítás. A fejlett infrastruktúra hozzájárul a gyorsabb gyógyuláshoz. Folyamatban az alapellátás erősítése, ami a háziorvosi szolgálatoknak 2015-ben havonta bő százezer forint nettó pluszjövedelmet biztosított, és biztosít 2016-ban is. Működik a Rezidens Támogatási Program, ami száz-kétszázezer forint többletjövedelmet is jelenthet, és a fiatal szakorvosoknak is új támogatási formát vezettünk be. Jó úton járunk. Mélyről kellett indulnunk. A szocialista kormányok sok százmilliárdot vettek el az egészségügytől, eladósították és leamortizálták a kórházakat, utcára tettek több ezer egészségügyi dolgozót, ráadásul ennek árát a betegekkel akarták megfizettetni.

Medgyessy 2002-ben ötvenszázalékos béremeléssel kezdett. Ami pedig a háromszáz forintos vizitdíjat illeti, azt, meglehet, jobban járunk mindannyian, ha 2008-ben nem söpri el népszavazás, arra mindenesetre jó volt a referendum, hogy végképp megroppantsa a ballib kormányt. Ma GDP-arányosan még a régió többségénél is kevesebbet költünk az egészségügyre. Fideszes képviselőtől hallottam pár hete a parlamenti folyosón: „Valaki nagyon megetette Viktort, váltig hiszi, van elég pénz az egészségügyben, csak valakik menet közben kilopják belőle; nem érti, ha most azonnal nem tol be százmilliárdokat, ránk dől az egész, hajszálra vagyunk attól, hogy halálgyárakká váljanak a kórházaink.” Egy másik kormánypárti meg ezt mondta: „Már hiába emelnénk akár triplájára az egészségügyiek bérét, aki egyszer kiment, nem jön vissza, lassan kimondhatjuk, hogy aki nem tudja megfizetni a maszek egészségügyet, ha komolyabban megbetegszik, meghal.”

Az egészségügyi alap kiadásai körülbelül 1500 milliárd forintot tesznek ki. Ez GDP-arányosan nagyjából 8 százalék. Ha összehasonlítjuk az osztrákok 11 százalékával, nyilván nem a legszerencsésebb, de a szlovákok 9 százaléka, a románok 6 százaléka vagy éppen az unióhoz legutóbb csatlakozott horvátok GDP-arányos 8 százaléknyi kiadásához képest már nem olyan lehangoló. A kárpátaljai magyaroknak is otthont adó Ukrajna számairól már ne is beszéljünk! Egyébként sem feltételezem a kormánypárti képviselőtársaimról, hogy az ön vállán sírják ki magukat.

Nem sírtak. Közöltek.

Különben meg kíváncsi vagyok, kik azok, akik állítólag kilopják a pénzt az egészségügyből, mert akkor ezek szerint eredetileg mégis van benne.

„Valaki nagyon megetette Viktort.”

Akkor ön szerint az alacsony orvosbér okozza a problémát?

Is. Meg az, hogy a létszámhiány miatt az ügyeletekkel helyenként heti hatvan-nyolcvan munkaóra is összejön, aminek a vége nem lehet más, csak műhiba és/vagy infarktus. Meg nyilván az sem tesz jót az orvosok hatékonyságának, hangulatának, hogy műtétekhez elvileg egyszer használatos eszközöket tizenötször újrafertőtlenítenek, és az sem, hogy kötszert, gyógyszert a beteg hozat családjával a patikából. Nincs pénz eszközökre sem, CT-berendezésből nálunk egy főre vetítve ötödannyi található, mint, teszem azt, Izlandon.

Az előbb még azt mondta, van elég a gép, de nincs hozzá elég orvos. Most akkor melyik az igaz?

A kevés géphez sincs elég orvos.

Az előbb említett háromszázmilliárdon felül több mint százmilliárdért szereztünk be nagy értékű gépeket és műszereket. Az sem igaz, hogy minden orvos rosszul él. A várandós nők joggal vetik fel, hogy az adóhatóság hány menő nőgyógyásznál végzett vagyonosodási eljárást. Nem nagyon piszkálták a tényfeltárásra szakosodott újságírók sem, mennyire általános, hogy egyes területeken a magánpraxissal rendelkező orvosok a klinikai vizsgálatokat abban a közintézményben végeztetik el, ahol főállásban dolgoznak. Az én ismerősöm is vitt már kórházban, a tb terhére készíttetett röntgenfelvételt a gerincspecialista magánrendelésére, ahol tíz percért öt számjegyű honoráriumot kértek el.

A döntő többségnek nincs magánpraxisa, a zöm nem kap hálapénzt, s még olyan is akad, aki, ha kapna is, nem fogadja el. Nem korrekt dúsgazdag adócsalónak állítani be az orvosokat.

Szó sincs róla, nagyon tisztelem a magyar orvostársadalom és a nővérek áldozatos munkáját. Tudom, hogy nem ez az általános, de a példám is árnyalja a képet. Azt sem állítom, hogy ne lenne min javítani, én is kapok jelzéseket az emberektől.

Orbán vajon tisztában van vele, mekkora a baj?

Biztos vagyok benne, hogy pontosan látja a problémát.

Ön országgyűlési képviselőként odamehet a miniszterelnökhöz, tolmácsolni az emberek jelzéseit?

Mindennek megvan az ideje és a helye. És vannak szakpolitikusok, akik ehhez a területhez értenek, talán őket lenne érdemes erről a területről kérdezni, nem engem. Én legfeljebb azokat a választói véleményeket tolmácsolom a frakció vagy az illetékes államtitkártársaim felé, melyek hasznosságában és jogosságában biztos vagyok.

Az oktatás kétségtelenül közelebb áll önhöz. Hord mostanság kockás inget?

Alkalmanként, de semmiképpen sem politikai demonstráció eszközeként. A pedagógusok számunkra fontosak. Négy iskolás korú gyermekem van, szeretném, ha önmagukkal és a világgal harmóniában élő tanárok tanítanák és nevelnék őket okos, egészséges, tisztességes, hazájukat szerető felnőtté. Egyébként a fél frakció pedagógusként kezdte a pályáját, hozzám hasonlóan sokaknak tanár a feleségük, halljuk otthon eleget a problémákat, a jogos kritikákat.

Orbán arra igyekezett egyszerűsíteni a kockás inges demonstrációt, hogy „a tanárok megint több fizetést akarnak”. Lázár János pedig ezt mondta: mostanáig „konszenzus volt, hogy nem keverjük a gyerekeket politikai akciókba”, nem használjuk fel őket „akár bérkövetelés, akár munkaóra, vagy akár munkakörülmények javítása és átalakítása szempontjából… ez nem méltányos, nem tisztességes, nem igazságos”. Ön szerint „méltányos, tisztességes, igazságos” megpróbálni összeugrasztani a társadalmat a pedagógusokkal?

Senki sem akarja összeugrasztani a társadalmat a pedagógusokkal. A gyerekeket pedig valóban bűn politikai eszközként használni. A kormány mindent megtesz, hogy segítse az oktatást, a pedagógusbér is folyamatosan a napirenden lévő kérdés.

Na de a kockás inges demonstráció a legkevésbé szól a bérről.

Az is a követelések része.

Huszonöt pontból egy. Az iskolák szinte szótlanul tűrték, hogy a hatalom a nyakukba ültette a tohonya KLIK-et, arra viszont megkockásingesedett tanár, szülő s diák, amikor egy politikailag súlytalan volt felsőoktatási államtitkár, Klinghammer István nyilatkozott egy butát. Fura, nem?

Nem minden tanár vett fel kockás inget, bár ezzel együtt igaz, hogy nem volt szerencsés hergelni az embereket. Ismerve a politikától erősen eltávolodott Klinghammer professzor urat, tudva, milyen kiváló szakember és milyen rendes ember, ez nyilván nem volt szándékos a részéről. Több dolog keveredik a vitában: a béremelés igénye, a KLIK működési anomáliái, valamint oktatáspolitikai kérdések. A klebelsbergi időszakot és számos mai európai ország gyakorlatát ismerve állítom: a KLIK létrehozása jó ötlet, akár sikertörténet is lehetne, ha jobb a kivitelezés. A központosítással el akartuk tünteti az arcpirító különbségeket a bérek terén, és ésszerűsíteni kívántuk a humánerő-gazdálkodást, ami valóban megoldható lenne, ha minden állami alkalmazott pedagógus „állomáshelyét” az elvárásokhoz igazítanánk. Az egységes szakmai elvárásrendszer és az általam nagyon várt szakfelügyelői rendszer bevezetésének gondolata is helyes. Nem a központosítás ideájával, hanem megvalósításával van baj. Palkovics László államtitkár kinevezésével, remélem, sínre kerül az ügy.

Az elődök, Hoffmann Rózsa és Czunyiné a hunyó?

Ennél ez sokkal bonyolultabb, bár nyilvánvalóan adódtak személyi problémák.

Meg más típusúak is. A portfóliót tízből kilenc tanár baromságnak tartja. Az igazgatóknak se pénzük, se joguk, ha kitörik egy ablak, nincs tízezer forint a kasszában hívni egy szakit gittelni, hanem kérvényt kell írni a tankerülethez, közben napokig, hetekig befúj a szél. Nem sorolom.

Balog miniszter úr is elismerte, hogy átlendültünk a ló túloldalára.

Ló nincs. „Túltoltuk a biciklit.”

Így pontos.

Ön visszaadná az iskolák korábbi jogait?

A munkáltatói jogokat a KLIK-nél tartanám. A portfólióról és a tanári minősítések rendszeréről otthon sem hallottam túl sok jót. De mondom: a központosítás jó irány.

Az irányba amúgy sem szólhat bele senki.

Miből gondolja?

Politikailag súlytalan, hátország nélküli figurák visznek olyan stratégia területeket, mint az oktatás, az egészségügy, a kultúra, ráadásul még csak nem is miniszterként, hanem államtitkárként.

Nevezzen már meg nekem akárcsak egy politikailag súlytalan államtitkárt!

Egyet? Mind olyan. Az oktatásban Hoffmann Rózsa, Czunyiné, Palkovics László, az egészségügyben Zombor Gábor, Ónodi-Szűcs Zoltán. És akkor a kultuszállamtitkárok sorát illendőségből nem említem.

Kiváló szakemberek szerepelnek a névsorban.

Nem azt állítom, hogy alkalmatlanok, hanem azt, hogy nulla a hatalmuk.

A politikában akkora az erőd és a mozgástered, amekkorát kiharcolsz magadnak… Na jó, bizonyos határokon belül. Megjegyzem, én a műemlékvédelemért felelős államtitkár vagyok, ön pedig a kérdéseivel azt vélelmezi, hogy a politikai mozgásterem messze túlmutat a valóságoson.

Ön tehet róla.

Én?

Mióta feltűnt a nagypolitikában, egyre azt demonstrálja, hogy nem parlamenti képviselő segédmunkás, hanem önálló véleménnyel bíró értelmiségi, író, politikus, közember. Hát akkor tessék véleményt alkotni.

Miről?

Most arról, hogy miért súlytalan figurák viszik az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát.

Nem ülhet mindenütt politikai nagyágyú. A jelenlegi kormányzati rendszer erős miniszterekre épül.

Politikailag Balog Zoltán emberi miniszter sem erős, hiába tartozik alá az egészségügy, az oktatás és a kultúra.

Balog Zoltán Orbán Viktor bizalmi munkatársa, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, az egyik legnagyobb minisztérium vezetője. Én még sosem voltam Fidesz elnökségin, ő viszont az elnökségi ülések állandó résztvevője. Ki erős, ha nem ő?

Igazából csak Orbán erős. Aki még erős lehetne, azt Orbán parkolópályára állította.

Aki erős, nem kerül parkolópályára. Egyáltalán kire utal?

Azokra, akik még látták az Aurórát és rajta Lenint: például Kövér László, Áder János, Szájer József. Meg azokra is, akik az Aurórát ugyan már nem pillanthatták meg, de Lenint még így-úgy igen: például Pokorni Zoltán, Stumpf István, később Navracsics Tibor.

Nekem, aki a demokráciát komoly értéknek gondolom, az Auróráról és Leninről nyilván más jut az eszembe, mint önnek. Ezért tisztázzuk: mire gondol?

Az Auróra ebben a képben a Fidesz születése. Lenin pedig a borostás, a liberális Orbán.

Ajha.

A sorolt férfiak vajon miért nincsenek már az érdemi politikacsinálók között?

Már bocsánat! Kövér László az Országgyűlés elnöke. Áder János köztársasági elnök. Szájer József az előre tolt ékünk Brüsszelben.

Kövér protokollszerepben vergődik, akkor mordul egyet-egyet a sajtón keresztül, ha olyan impertinenciába botlik, mint ez a mostani MNB-törvény az elalapítványosodó közpénzről. Ádernek annyi a mozgástere, hogy évente egyszer nem elsőre ír alá egy törvényt. Szájert bezavarták a kartácstűzbe, de döntésekbe nem szólhat bele, parancsot teljesít. Ők akkorát sem mozdulhatnak, mint egy államtitkár.

Ez az ön olvasata, én egészen máshogy látom. Szerintem mindhármukra fontos politikai szerep hárul. Nem is értem, miért mondja ezt az egészet.

Tényleg nem?

Tényleg. És hogy jön az ő hatalmuk az államtitkárokéhoz? Ön szerint Szájer Brüsszelből visszajönne Balog Zoltán alá államtitkárnak?

Bolond lenne, hiszen az államtitkár is csak végrehajt. De mi kultúrázzunk is. Nagyon mosolygott, amikor az interjúnk elején arról beszéltem, hogy ez a terület az őskonzervatív Fekete György territóriuma lett.

Mosolyogtam? Lehet. Most is mosolygok. Mi a kérdés?

Rendben van, hogy a Magyar Művészeti Akadémiában egy zárt értékrendet képviselő társaság osztja el a kultúrára szánt közpénz zömét, idén már 6,6 milliárd forintot, ösztöndíjakat, akadémiai tagságot, kiállítóteret?

Szerencsére ennél sokkal több pénz van kultúrára. Egyébként a KLIK-hez hasonlóan a rendszerrel magával itt sincs baj: szükség volt egy a művészeti autonómiát garantáló, az alkotók számára egzisztenciát biztosító intézményre. Született is egy ilyen. Örülök neki.

Ebbe a szervezetbe Fekete György csapata szelektálja a tagokat, méghozzá „nyílt és megvallott nemzeti elkötelezettség” alapján.

Ettől még az intézmény léte indokolt. Más kérdés, a vezetőség hogyan tud élni a lehetőséggel.

Ja, hogy Fekete visszaél vele?

Nem ezt mondtam. Hanem azt, az idő eldönti, tudott-e élni vele.

Mennyi idő dönti el?

Nyilván évek kellenek hozzá.

Tud olyan történni valaha is, hogy az akadémia tagsága lefedje a magyar művészeti életet?

Teljes egészében ez lehetetlen, de egy köztestületben mindenképpen törekedni kell rá.

Ön eredetileg író, költő, mégsem kérte fölvételét az akadémiára.

Hogy is kértem volna gyakorló politikusként?

Csak azért nem lépett be, mert politikus?

Nem kértem felvételemet.

Ha már nem lesz politikus, belép?

Majd akkor kérdezze!

Fogadnék, hogy nem lép be. Tán föl se vennék.

Nem tudom, hogyan fogok gondolkozni pár év múlva, miként azt sem, milyen világ vesz majd körül, mi fogja determinálni a gondolkodásomat. Ahogy pedig most vélekedek a jövőről, könnyen lehet, pár év múlva érvénytelen lesz. Tehát erről nincs értelme most nyilatkoznom.

Ahhoz mit szól, hogy Habony Árpád ingyen kapott kölcsön festményeket a Szépművészetiből?

Nem ingyen. És nem is Habony volt, hanem egy cég.

Habony cége. Havi tizenötezer forintért. Szóval mit szólt?

Meglepődtem.

Hogyan lepődött meg? Örült? Szörnyülködött? Irigykedett?

Rácsodálkoztam.

Más mezei magánszemélynek, cégnek is van lehetősége kölcsönözni néhány korai németalföldit?

Baán László főigazgató urat kérdezze, ez az ő döntése volt és az ő hatásköre.

Ön kért már kölcsön múzeumi képet?

Magánemberként sosem.

Miért? Jó az reprezentatív tárgyaláshoz, falunapra, keresztelőre, lagzira, csemete szülinapjára. Csak jobban fest a polaroidfotón, ha amikor a gyerek elfújja a gyertyát, a háttérben nem ikeás tulipánmező, hanem Maffeo de Verona Jupiter Ámor diadalmenetében című száztizennégyszer háromhúszas vászna látható.

Vicces.

Ez a két olaj az ön háta mögött honnan van?

Egy Csók István és egy Koszta József, mindkettő állami tulajdon. Ez az államtitkári irodám.

Összefér a jó ízléssel magánszemélynek dekorációul kölcsönadni egy galériás festményt?

Erre azt tudom mondani, hogy a Falk Miksa utcában sok remek galéria van, ott lehet vásárolni.

Szóval nem tartja ízlésesnek.

Nem tartom szerencsésnek.

Egy múzeumigazgató legfőbb munkaalkalmassági feltétele ugye a jó ízlés?

Alighanem.

A képügy után hogyhogy nem vetődik fel a munkaalkalmasság kérdése? Habony védi barátját, Baán László direktort?

Erről inkább a fenntartó minisztériumot kérdezze! Tőlem elégedjen meg azzal, hogy Baán szerintem hibázott, de attól még ő az egyik legjobb magyar múzeumigazgató.

De ha ekkora mágus Baán, hogyan fut bele ilyen hülyeségbe? És hogy azzal érvelt, azért tette, mert múzeumának érdeke jóban lenni a politikával, fontos emberekkel?! Az milyen?

Nem jó érv. Ezzel együtt Baánra a Szépművészetiben nagy szükség van.

Ahhoz mit szól, hogy Baán segítségével Habony 2007-ben ingyen lakodalmazhatott a Szépművészeti egyik termében? Az esküvőn amúgy Baán volt a tanú, gáláns nászajándékot adott, kár, hogy nem saját zsebből.

Szerintem ebben az esetben is rosszul döntött Baán.

Mi annak az üzenete a nép, a választók felé, ha kőgazdag, hatalom közeli polgárok ingyen kapják azt, amihez a mezei magyar akkor is százezrekért jutna hozzá, ha lenne pénze ilyenre?

Nem jó az üzenete.

Találkozott Baánnal a botrány óta?

Nem.

És ha majd fog, mit mond neki?

Nyilván szóba kerül a dolog.

Vállveregetés közepette vagy ‘bazmeghangulatban’?

Egyik sem. Normális emberek vagyunk, beszélgetni fogunk.

Van mit felrónia neki. Baán törvényt sértve, engedély nélkül adta át Habonynak a festményeket. Amikor kirobbant a képügy, mégis napokig azzal volt tele a sajtó, hogy L. Simonnak egy 2012-es törvénymódosítása nyitotta meg az utat a kölcsönzés előtt. Miközben az a törvény elvileg azért született, hogy az addigi gyakorlattal ellentétben, miniszteri engedéllyel vidéki kiállítóhelyek is kaphassanak kölcsön képet a galériától. Hallani, ön kiakadt, mondván, elvárta volna a kiállást néhány illetékestől, Baántól, Hoppál kultállamtitkártól, és semmi kedve helyettük vinni el a balhét. Így történt?

Túl vagyunk rajta, hagyjuk.

Ahogy önnek jó. Mekkorát erodál egy ilyen ügy a Fideszen? Sima karc?

Több ez karcolásnál.

Nagyobbat karcol, mint a tanártüntetés, az orvosok menekülése?

Máshogy hat. Más rétegben. Mindnek van ereje.

Annak is van ereje, hogy futballpályák biztonsági emberei akadályozták meg, hogy a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezést adjon be a vasárnapi nyitva tartásról, majd némi jojózás után a hivatal is megszívatta a politikust?

Az első pillanatban azt mondtam, hogy ez méltatlan a demokráciához. Egy szimpatizánsi körben is felvetettem, gondolják meg, miképpen reagáltunk volna, ha ez velünk történik meg ellenzékben. A demokratikus intézményrendszer fenntartásával kapcsolatban az üléspontunk nem befolyásolhatja az álláspontunkat. A jogalkotás valóban lépéskényszerben van, de ezt már a miniszterelnök is kifejtette a Parlamentben.

Még egy karc.

Karc.

A Hóman-ügy is karc. Ön Hóman-szobor felállítását kezdeményezte Székesfehérváron. Csakhogy Hóman, bár közoktatási miniszterként jelentőset alkotott, határozottan antiszemita volt.

Összetett probléma. Emlékezetpolitikai szempontból ez az elmúlt huszonöt év legérdekesebb története. Sokkal érdekesebb, mint mondjuk a német megszállás áldozatainak emlékműve körül kialakult botrány.

A terv akkor került le napirendről, amikor a hazai és nemzetközi tiltakozás miatt Orbán Viktor is a szobor ellen foglalt állást.

Azonosulok a miniszterelnök parlamentben elmondott érveivel.

A kormányfő pedig a még nála is erősebb hatalmasság érveivel azonosult. Maga Obama elnök beszélt arról évértékelőjében, hogy amerikai felháborodás kellett ahhoz, hogy Magyarország elálljon a Hóman-szobortól. Vagyis L. Simon László, ha név nélkül is, de bekerült az amerikai elnök évértékelőjébe, azért ez nem semmi.

Kizárt, hogy rám gondolt volna. Egyébként meg nagy bajban lehetnek odaát, ha Obama elnöknek Hómanról kell beszélnie. Az Egyesült Államok polgárainak kilencvenkilenc százaléka azt sem tudja, hogy létezik Magyarország. Pláne nem tudnak Székesfehérvárról. És végképp nem tudnak arról, hogy ebben a városban egy Hóman nevű rég elhunyt embernek akarnak szobrot állítani.

De azt legalább tudják, hogy első számú vezetőjük egy „ismeretlen” országban sem hagy szó nélkül antiszemita ügyet.

És azt vajon tudják a tengerentúlon, hogy Hóman kortársa, az ő egykori elnökük, Thomas Woodrow Wilson vállaltan antiszemita volt, mégis szobra áll az Egyesült Államokban? Ami persze nem mentség, de árnyalja a képet. Ezt a hazai zsidó vezetők is tudják, akikkel kiváló kapcsolatot ápolok, és akik számára nem kérdéses a demokratikus elkötelezettségem.

Horthy rehabilitálása is elég döcögősen halad, Hóman pedig a kormányzónál is kijjebb van, tudni lehetett, hogy vihart kavar majd a szobor ötlete. Miért állt bele?

A lezajlott vita fényében azt mondom, a miniszterelnöké a korrekt álláspont. Nem kérdés, hogy Hóman antiszemita volt. De Székesfehérvár nem az antiszemitizmusának kívánt emléket állítani, ahogy Wilsonnak sem az antiszemitizmusa miatt van szobra. Kossuth ellopta az árvák pénzét, Móricz a Nyugat pengőivel lépett le, Kosztolányinak olyan antiszemita írásai voltak, amilyeneket Hóman nemhogy nem írt le, talán még csak nem is gondolt. És mindnek van szobra, és mindet tanítják az iskolákban. Mélységesen elítélem az antiszemitizmust, miközben azt gondolom, mindenkit a maga kora viszonyai között kell megítélni. Nagy Lajos, a középkor egyik legnagyobb lovagkirálya joggal kapott számos szobrot, pedig kiűzte a zsidókat az országból. Vicces lenne, ha ledöntenénk a szobrait.

Nagy Lajos nagyon messze van, Hóman viszont nagyapáink kortársa volt, a holokauszt első éveiben miniszter, tagja még az Imrédy-kormánynak is.

Jó kérdés, időben hol húzódik a történelmi határ. És az is kérdés, helyes-e egy életutat kizárólag a mai értékrend alapján ítélni meg. Vegyes megítélésű embereknek is állítható köztéri alkotás, erre Wilsontól Horn Gyuláig számos példát találhatunk. Végtelenül összetett kérdés ez politikailag, kultúrtörténetileg, irodalomtörténetileg egyaránt, amit sajnos elfed a napi politika és média csatazaja.

Azt nyilatkozta, megírja a Hóman-szobor sztoriját, de csak húsz-harminc év múlva adja ki az erről szóló könyvet. Miért nem most?

Mert egy közösség tagjaként a műhelytitkokat nem oszthatom meg a nyilvánossággal. Még akkor sem, ha már 2018 után sem leszek benne a politikában. Mint már mondtam: mindennek megvan az ideje és a helye.

Mennyi időre tervez a politikában?

Egy ciklus még biztosan van bennem. Nem kizárólag rajtam múlik.

Hogyan képzeli L. Simon Lászlót 2036-ban? Földesúrnak vagy miniszternek?

Ki tudja, mi lesz húsz év múlva? Remélem, lesznek unokáim, és jó borokat fogok inni. Saját borokat.

Amíg politikus, nem lett volna szerencsés felfüggeszteni a meggazdagodási projektet?

Egzisztenciám a politikuslétem előtt alapozódott meg, nincs takargatnivalóm. Decemberben lesz huszonöt éves a családi cégünk, amit akkor sem adok el, ha hetente feszítenek keresztre miatta. A családommal együtt büszke vagyok arra, hogy negyedszázada szerepünk van a Fejér megyei mezőgazdaságban. Miként a borokra is, melyeket nem azért lehet megvásárolni a Tescóban, az Auchanban meg a CBA-ban, mert közük van L. Simon László államtitkárhoz, hanem mert jók.

Vajon miért alakult ki önről a rafkós, nyomulós, a saját zsebére igencsak odafigyelő politikus képe?

Ezt előszeretettel mondják a politikusokról, a vállalkozók jó részéről, a vendéglátósokról. Annyi az igazság benne, mint a borostás, kockás inges pedagógus sztereotípiában. Nyilván engem is gyengíteni kell valamivel. Azzal nem tudtak, hogy nem értek ahhoz, amit csinálok, azaz a kultúrpolitikához, a szervezetépítéshez és -irányításhoz. A karaktergyilkossági kísérleteknek mindig az a lényegük, hogy nem az ember munkáját kezdik ki, hanem a személyét, a családját, a magánéletét.

Ki gyalulja önt?

Sokan nem szeretnek engem.

Kik?

Vannak kívülről is meg belülről is. Ez egy ilyen műfaj.

Belülről kik?

Nem tudom.

Nem bír magával.

Én?

Túl gyakran van különvéleménye. 2014 szeptemberében még Simicska Lajosnak is beszólt, igaz, akkor már sejthető volt, hogy belső ellenség lett a sokáig mindenható üzletemberből. Egy sajttájon ön valami olyasmit vetett oda a riporternek, „nehéz lesz az élet a Hír tévénél, ha továbbra is ennyit kérdezősködnek a Várkertbazárról”. Eztán a Magyar Nemzet követelte távozását az államtitkári posztról.

Életemben egyszer beszélgettem Simicska Lajossal, nagyon jó hangulatban zajlott. Ráadásul az idézett szöveg sem így szólt. A lényege az volt, hogy morális meghasonláshoz fog vezetni, amit csinálnak. De most olyanról beszélünk, amiről felvétel nem született, és mindenki máshogy emlékszik rá. Annak idején egy baráti ebéd mellett elrendeztük a kérdést Liszkay Gábor főszerkesztővel – azóta az élet úgy hozta, ő sincs már az említett cégcsoportnál.

Simicska gyalulja önt?

Ááááh. Ahhoz én kisfiú vagyok.

Nem az a baj, hogy túl nagy a párt? Egyre keményebben, egyre nyíltabban fúrják egymást a fideszesek. Nemrég egy államtitkártól hallgattam, micsoda korrupt tetű a minisztere, aztán egy főfideszes panaszkodott egy másik főfideszesre, hogy „ez a szarházi azt terjeszti rólam, hogy buzi vagyok”, a minap meg az idézett egészségügyis kritikát jegyeztem föl Orbánnal kapcsolatban. Ilyenekbe korábban nem futottam bele.

Nagyon sajnálom azokat a képviselőket, államtitkárokat, akik újságíróknak sírják el a bánatukat. A panaszkodók nem alkalmasak erre a pályára. Én sosem tennék ilyet, nem vagyok „neve elhallgatását kérő kormánypárti politikus” és „miniszterelnökségi forrásunk”sem. Vagy névvel nyilatkozom, vagy sehogy.

Orbán Viktor is megmondta: aki nem bírja a pofonokat, keressen más szakmát.

Egyrészt. Másrészt a belső bokszmeccseket belül kell megvívni.

A sok boksz szétvetheti a ringet, nem?

Nincs itt akkora boksz.

Orbán állítólag attól tart, hogy összeborul a nagyon számkivetett Simicska Lajos és kicsit számkivetett Lázár János, vagyis a pénz és a politikai háttér. Ön lát erre esélyt?

Olvastam ezt a kombinációt.

És mit gondol róla?

„Semmit.”