Belföld

Nem sokat ér a kerítés, de megépülhet a román határon is

Egyre többen lépnek át a magyar-szerb zöldhatáron. A kerítés átvágása nem jelent problémát, ennek ellenére a magyar-román határra is drót kerülhet.

Nem biztos, hogy lenne értelme a határzárnak a magyar-román határszakaszon, mert a szerb zöldhatáron épült kerítés sem jelent igazi akadályt a migránsok számára, írja hétfői számában a Magyar Nemzet. Pénteken rekordszámú, 248 menekült lépte át a magyar határt a drótakadállyal megerősített szakaszon, ami összefüggésben lehet azzal, hogy az utóbbi hetekben a nyugat-balkáni országok és Ausztria is szigorított áthaladási szabályain, illetve Macedónia lényegében lezárta Görögországgal közös határát, amely naponta csak néhány száz embert enged át.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója titkosszolgálati információkra hivatkozva a hét végén azt mondta, „anarchista csoportok“ jelentek meg a migránsok között, akik segítenek nekik a kerítés átvágásában. A magyar-román határ lezárásának kérdése a parlamentben egyelőre még nincs napirenden, de megerősítik a védelmet a magyar-szerb szakaszon. A román határ menti települések polgármesterei egyelőre nem számoltak be rendkívüli helyzetről, de egyes vezetők szerint a lakosság örülne a biztonsági határzárnak.

A napilap arról is beszámol, hogy szombatra konferenciára hívják azokat a településeket, amelyek támogatják a kormány bevándorlás ellenes politikáját. Ezt Kocsis Máté józsefvárosi polgármester jelentette be, aki eddig 871 települést tart számon a támogatók között. A tervezett megbeszélésnek a fennálló problémák megvitatásán túl az is célja lesz, hogy a részvevők együtt keressék a lehetőségét, mivel tudják segíteni a kormány munkáját az illegális bevándorlással kapcsolatban.

Akkor is megépülhet a magyar-román kerítés

A Magyar Idők információi szerint a kormány felkészült a határzár építésére a magyar-román határszakaszon. A kerítés építése akkor kezdődhet meg, ha a járőrök már nem tudják feltartóztatni az illegális határétlépők áradatát. A napilap Bakondi Györgyre hivatkozva azt írja, ha erre szükség lesz, akkor azt a magyar-szerb-román hármashatártól kezdik és a szükséges hosszban építik meg a 450 kilométernyi határszakaszon. A főtanácsadó a helyzetet súlyosságát hangsúlyozva kiemelte, idén januárban és februárban többen érkeztek a görög szigetekre, mint az elmúlt év első hat hónapjában és Törökországban már 3 millióan tartózkodnak.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium  államtitkára arról beszélt, hogy a honvédség már a hármas határtól Battonyáig előkészítette a terepet a kerítés megépítésére, valamint további 110  kilométere kijelölték a kerítés nyomvonalát. Emellett újabb menekülttáborok is épülhetnek Szentgotthárd és Körmend térségében arra az esetre, ha Ausztria műszaki határzárat épít.

Képünk illusztráció.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik