Belföld

Gyermekpornós képeket töltött le, osztott meg

Vádemelést javasol a rendőrség a 22 éves mosonmagyaróvári férfi ellen.

V. Martin az eddigi adatok szerint hét olyan képfájlt töltött fel, illetve tett elektronikusan másnak is hozzáférhetővé, amelyeken egy 14 év alatti kislány volt látható “a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolva”. A gyanúsított még 2015. július 13-án további négy ugyanilyen képet szerzett meg és tárolt a számítógépén egy másik kislányról – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A magyar rendvédelmi szervekhez a külföldi hatóságoktól érkezett jelzés, melyet követően a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított. A nyomozás során beszerzett információk eredményeként a rendőrök azonosították, majd 2016. január 18-án délelőtt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben V. Martin 22 éves mosonmagyaróvári lakost.

A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított engedéllyel használta szomszédja vezeték nélküli Internet hozzáférési jelszavát, így más személy internetes címéről követte el a bűncselekményt. A mosonmagyaróvári rendőrök a 22 éves helyi lakos ellen gyermekpornográfia bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik