Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség azt az ügyet, amelyet egy tavaly márciusi budapesti haláleset kapcsán indítottak. A külföldi férfit hagyták meghalni és elvették az értékeit. Két nőt állítanának bíróság elé.
A 30 éves eritreai férfi holttestére tavaly márciusban egy IX. kerületi, Drégely utcai ház kapuja mellett talált rá két férfi. A rendőrök kiderítették, még élt, amikor két nő kitette a ház elé.
” A rendőrorvos megállapította, az utcán holtan talált férfi halálát fulladás okozta. A térfigyelő kamerák felvételein látszott, az áldozatot a Drégely utcai házból húzta ki két nő. A helyszíni szemle során megtaláltuk a vonszolás nyomait, amelyek az egyik földszinti lakáshoz vezettek. Lakója, Gy. Csabáné (35) elmondta, a férfit barátnője, a fővárosi F. Ildikó (25) vitte a lakására, átengedte nekik a szobáját. A barátnő nem sokkal később segítséget kért tőle, mert a kuncsaftja rosszul lett. Mindezt kihallgatásán F. Ildikó is megerősítette. Elmondásuk szerint nem akartak problémát, ezért úgy döntöttek, inkább megszabadulnak a férfitól. Felöltöztették, majd kivonszolták a ház elé, a járdára, és sorsára hagyták” – mondta a Zsaru magazinnak Kávrán Angéla főhadnagy, a BRFK életvédelmi osztályának nyomozója.
Kiderült, előtte még elvették a mobilját, a cipőjét és a pénzét. A bíróság tavaly március 7-én úgy döntött, előzetes letartóztatásba helyezi őket. Nyomozás közben felmerült a gyanú, hogy valamilyen szerrel elkábították az áldozatot, a toxikológus szakértő szakvéleménye szerint volt ugyan kis mennyiségű nyugtató a férfi szervezetében, ám az nem okozhatta a halálát. A két nő ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést.