Várhatóan ítélet születik kedden a szigetszentmiklósi túszejtő ügyében. Több emberen elkövetett emberölés kísérlete – egyebek mellett ezzel vádolják a férfit, akinek sorsáról a Budapest Környéki Törvényszék dönt.
Az ügyben 2014 őszén emeltek vádat. Eszerint a támadó házassága megromlott, felesége a gyermekekkel elköltözött tőle, elváltak. A férfi ezt nem tudta elfogadni, ahogy az asszony új kapcsolatát sem. Elkeseredett volt és bosszút akart állni. Korábbi értesülések szerint válásukat ekkor még nem mondták ki. Az ügyészség a vádemeléskor számos részletet közölt: eszerint a féltékeny férfi 2013 júliusában, egyik reggel jelent meg egy csepeli óvodánál, mert tudta, hogy a volt felesége ebben az időben viszi oda a gyerekeket. Megvárta, hogy az asszony bevigye őket az udvarra, majd amikor visszatért az autójához, odalépett hozzá és szó nélkül beült a hátsó ülésre. Pisztolyt szegezett az asszonyra és utasította, hogy Szigetszentmiklós felé menjenek.
Annál a zöldségboltnál álltak meg, ahol a nő barátja dolgozott. Volt felesége azonban minden bátorságát összeszedte, leállította a motort, kikötötte a biztonsági övet és amilyen gyorsan csak tudott, kiszállt a kocsiból és elkezdett rohanni az üzlet felé. Miközben lélekszakadva menekült, segítségért kiáltozott, azt üvöltötte, hogy a volt férjénél fegyver van. Erre a vádlott üldözni kezdte őt és háromszor rálőtt, de a lövések nem találták el egykori párját. A nő ugyanis cikkcakkban futott.
Ekkor az asszony barátja a támadó elé állt, hogy feltartóztassa. A vádlott ekkor ismét lőtt, de már a férfira célzott, akit sikerült is eltalálnia a kezén. Miután őt megsebesítette, a fegyveres megállás nélkül futott tovább az asszony felé és újból rálőtt, de továbbra sem találta el. Viszont az asszony elesett, így egykori férje utolérte, megragadta és a pisztolyt a saját fejéhez tartva azzal fenyegette, hogy véget vet mindkettejük életének.
Ekkor már a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság járőre megkezdte, majd a Terrorelhárítási Központ időközben megérkező túsztárgyalója folytatta a tárgyalást a vádlottal, akit a végül a bevetési egység tagjai mellkason lőttek. Olyan töltényeket használtak, amelyek nem alkalmasak az emberi élet kioltására.
Korábban a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a harmincas éveiben járó férfi hozzáértő módon kezelte fegyverét. Kiderült, hogy sportlövő.