Belföld

Orbán-karikatúra miatt „oknyomozott” a Fidesz-közeli portál

A kormányszóvivő kifakadt a „támadás” miatt, szerinte a 9GAG-nek a saját háza táján kellene söprögetnie.

Egy Orbán Viktoros mémet tett közzé a 9GAG nevű nemzetközi humoroldal – a karikatúrához azt a szöveget fűzték, hogy „az, aki a médiát irányítja, a tömegeket irányítja”.

A Pesti Srácok nevű internetes oldal – melyről nemrég kiderült, hogy a földművelésügyi minisztérium megrendelésére készített „oknyomozó” cikkeket, melyeknek még a tartalmát is egyeztette a tárcával – lecsapott az „idegen támadásra”, leleplezve, hogy ez a kép 2014 novemberében már megjelent a 9GAG-en.

A viccoldal karikatúrája miatt a Fidesz-közeli portál Kovács Zoltán kormányszóvivőt is megkereste, aki azt mondta: „nem az első eset, és feltehetően nem is az utolsó, hogy bizonyos oldalak, portálok Orbán Viktorra tüzelnek úgy, hogy cikkeik, posztjaik, állításaik teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az igazságot és a tényeket, a támadások pedig alaptalanok, nemtelenek és rágalmazáson alapulnak”. Hozzátette, hogy „a nyugati sajtóorgánumoknak, oldalaknak előbb a saját házuk táján kellene söprögetniük”.

A Pesti Srácokat egyébként Huth Gergely újságírócége, a Gerilla Press Kft. adja ki, amely a Fidesz-frakció kifizetési listáján is szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik