Belföld

Taxisofőr rabolta ki fegyverrel utasait Csongrádban

Két afgán és egy iráni szállt be hozzá. A sofőr előkapta a fegyverét, és a pénzüket követelte.

Sofőr rabolt ki három embert Nagyfa közelében. A gyanú szerint – a helyi ideiglenes befogadó állomáson elhelyezett – két afgán és egy iráni állampolgár múlt szombaton, este 10 óra körül Szeged felé gyalogolt 47-es főút mellett. Megállítottak egy taxit, majd beszálltak a járműbe.

Menet közben azonban a sofőr – fegyverrel vagy annak utánzatával – megfenyegette őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt, különben végez velük. Utasai engedelmeskedtek, majd kiugrottak és elmenekültek.

A taxist a rendőrök hétfőn elfogták és rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az 51 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik