A semmiből jött Orbán-ellenes felkelés címmel írt a hétvégi budapesti pedagógustüntetésről a Die Presse című osztrák lap hétfői száma. A szerző szerint a csalódott tanárok “csatornaszerűen összegyűjtik a polgárok felgyülemlett dühét”, és a tüntetés “hirtelen veszélyes lett a kormány számára”. A tüntetés kapcsán megemlítik: a múlt hét szombat nem volt a legideálisabb időpont, a Kossuth tér mégis megtelt.
Hozzátette: az átlagosnak induló pedagógusdemonstráció igazi tiltakozáshullámot indított be.
A menekültválság miatt a kormány számára ugyan kedvezőek a közvélemény-kutatási adatok, a Fidesz támogatottsága jóval ötven százalék fölött mozog, ám az elégedetlenség hirtelen láthatóvá vált – állapította meg a szerző. Úgy vélte, hogy a Klik ugyan “bürokratikus szörny”, azonban a túlzott központosítás vádja a kormány, a hatalom és a közigazgatás centralizációjáról is szól.