Belföld

Napi 80 ezer jutott szakértőkre, de a krétát a tanárok vették

Hadházy Ákos, az LMP képviselője az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy átböngészte az oktatási reformok során kiírt és részben már meg is valósított pályázatokat. Csütörtökön egy sajtótájékoztatón mondta el, milyen gyanús ügyleteket vél kiolvasni az adatokból.

A szekszárdi képviselő szerint négy módszert alkalmaztak az oktatásért felelős három hivatal emberei ahhoz, hogy uniós forrásokat “mentsenek ki” a rendszerből. Az elmúlt időszakban összesen 30 milliárdot költöttek oktatásra. Hadházy azt mondja,

  • felesleges munkát végző szakértőkre
  • feladatok megírására
  • marketing “bizsukra”
  • és bérleti díjakra

költöttek el feleslegesen több száz millió forintot.

A szakértők alkalmazása bevett szokás volt a rendszerben, amelynek során volt, hogy egy egyszemélyes kft. részesült több száz millió forint juttatásban, egy olyan cég, amely 2014 előtt nem is létezett és a tevékenységi köre is messze áll a kiszámlázott feladattól. De ugyanígy kaphatott pénzt egy Bt. is, amelynek még honlapja sincs.

De volt, hogy kifizettek érettségi feladatok megírására

feladatonként 100 000 forintot.

A gyanús bérleti díjak kapcsán pedig egy olyan céget említett Hadházy, amely az EMMI belvárosi központjával szemben több tíz millióért bérelt egy irodát, hogy ott feladatlapokat javítson.

Itt nézze meg Hadházy Ákos tájékoztatóját:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik