Belföld

Hét évet kapott a feleségét hurokkal fojtogató férfi

A férj odavitte gyermekeihez a nőt, azt mondta, nézze meg őket most utoljára. Ezután elhurcolta és percekig fojtogatta.

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kőteleki férfit, aki 2012-ben egy kábelből készített hurokkal megpróbálta megfojtani a feleségét. A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 36 éves vádlottat.

A pár 1998-ban házasodott össze, a kapcsolatuk azonban megromlott, az asszony a gyermekeivel hosszabb-rövidebb időre elköltözött, közben próbálta jobb belátásra bírni férjét, aki gyakran bántalmazta őt. 2012-ben – az akkor már ötödik gyermekével terhes nő – a verések miatt tarthatatlannak ítélte a helyzetet, ezért a családgondozó segítségével Budapestre menekült. A pici a fővárosban, egy anyaotthonban született meg. Májusban a férfi megtudta, hol él a családja, Pestre ment, és – a nő akarata ellenére – az öt gyermek közül hármat a szülei kőteleki házába vitt.

Júniusban az asszony a Jász-Nagykun-Szolnok megyei községbe utazott, hogy meglátogassa gyermekeit, de a férfi ezt megtudta, az utcán rátámadt, és elvette az négy hónapos csecsemőjét. A nő ezután a hatóságokhoz fordult, valamint kezdeményezte a házasság felbontását.

2012. június 28-án ismét a faluba utazott, ahol a férfi megfenyegette, elvitte őt a gyerekeihez azzal, hogy “még utoljára nézze meg őket”. Öt percet tölthetett a nő a gyermekeivel, majd a férj a félkész házába hurcolta, ahol egy ablaktalan, sötét szobában kábelből csúszóhurkot készített, azt a nő nyakára tette, és folyamatosan szorította. A 3-4 perces fojtogatásnak az vetett véget, hogy a férfi testvére bezörgetett az épületbe. A vádlott ráparancsolt a nőre, hogy ne merjen senkinek szólni a történtekről, de az asszony Budapestre visszaérve feljelentést tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik