Belföld

Egyetlen új férőhelyet sem létesíthetnek idén a gyermekek és családok átmeneti otthonaiban

szegeny-gyerekek-esznek-(210x140).jpg (Array)
szegeny-gyerekek-esznek-(210x140).jpg (Array)

Egyetlen új férőhelyet sem létesíthetnek idén a gyermekek átmeneti otthonait és a családok átmeneti otthonait üzemeltető szolgáltatók, , mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem ad állami támogatást az új férőhelyek működtetésére – tudta meg a Magyar Nemzet.

A családok átmeneti otthonaiban jelenleg akkora férőhelyhiány, hogy sok családnak hónapokig kell várni a bekerülésre, az igénylők száma pedig egyre csak nő.  Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke elmondta: a gyermekek átmeneti otthonaiban nincsen tumultus, hiszen oda a szülők nem költözhetnek be, márpedig alig akad olyan krízishelyzetben lévő szülő, aki lemondana gyermekéről.

Takács a lapnak elmondta: az utóbbi hónapokban a korábbinál is nagyobb mértékben emelkedett az otthonokba beköltözni vágyó családok száma, ugyanis az egekbe szökő albérletárak miatt már nem csak azok kerülnek krízishelyzetbe, akiknek nincs jövedelmük, hanem azok is, akik gyermekeikkel minimálbérbóő vagy közfoglalkoztatotti keresetből tengődnek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik