Fenntartotta az Egyenlő Bánásmód Hatóság tavalyi jogerős ítéletét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, amelyben Miskolc városát félmillió forintos bírsággal sújtották. A bírósághoz a város fordult felülvizsgálati kérelemért, ezt utasították most el, írja a 444.
Az EBH tavaly júliusi határozatában azt állapította meg, hogy a városvezetés diszkriminatívan járt el, amikor a Számozott utcákban élő embereket a városrész telepfelszámolási programjában hátrányosan megkülönböztette. A hatóság a félmilliós bírságon felül arra is kötelezte a várost, hogy 2015. szeptember 30-ig dolgozzon ki intézkedési tervet arra, hogy milyen lépésekkel kívánja biztosítani a már kitelepített és hajléktalanná vált lakók emberhez méltó lakhatási feltételeit.
A miskolci “telepfelszámolási program” – ami gyakorlatilag a Számozott utcákban élő romák kitelepítése a városból – és az azzal járó diszkriminatív intézkedéssorozat miatt Miskolc városát már a Kormányhivatal, az alapvető jogok biztosa, a Kúria és immár a közigazgatási bíróság is elítélte, vagyis az összes magyarországi jogi fórumon jogsértőnek minősítették a gyakorlatot, írta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda.