Belföld

A Sorstalansággal tagadta a holokausztot, első fokon elítélték

holok4 (holokauszt, )
holok4 (holokauszt, )
Nem is volt holokauszt! - mondta a kis számú hallgatóságnak 2012-ben egy férfi egy Horthy-megemlékezésen. Fantasztikus indokot talált, Kertész Imre könyvéből merített. A bíróság nem értékelte az intertextualitást.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondott ki csütörtökön egy férfit a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadásában, és három évre próbára bocsátotta – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

A vádlott 2012. június 17-én, Budapesten, az 56-osok terén a Horthy Miklós Tisztelői Baráti Kör által a Horthy Miklós kormányzó becsületéért címmel meghirdetett demonstráción a szervezők felkérésére nyitóbeszédet mondott. Összefüggő szövegkörnyezetből kiragadott idézeteket olvasott fel Kertész Imre Sorstalanság című művéből, amivel azt akarta bizonyítani, hogy nem volt holokauszt.

Az általa kiragadott idézetek konklúziójaként az 50-70 tagú hallgatóság előtt emelt hangon többször kijelentette, hogy

Idézem Kertész Imrét: Nem volt Holokauszt, ismétlem nem volt Holokauszt!

Mindezek alapján a Budapesti XIV. és XVI. kerületi Ügyészség a férfit a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettével vádolta, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól. A vádlott beismerő vallomást tett, valamint a bíróság megtekintette a demonstráció nyitóbeszédéről készült videót is.

A bíró az ítélet szóbeli indoklásában elmondta, hogy a vádlott gyűlöletkeltésre, uszításra alkalmas magatartást tanúsított, mindemellett az orvosszakértői vélemény kimondta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor enyhe fokban korlátozott volt tette következményeinek felismerésében. Az ítélet nem jogerős, a vádlott védője felmentésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik