Belföld

Megbánta holokamuzós kommentjét a jobbikos

Utólag úgy látják, erős volt bíróság elé citálni a holokamuzó hatvanéves nőt, ő viszont együttműködő volt, míg mások a megúszásra játszanak.

„Hagyjuk már ezt a holokamut, s különben is ha igaz is mi köze a férfinak nagyapja tetteihez???” – ezt kommentelte egy hatvanéves szegedi rokkantnyugdíjas egy cikkhez, mely az Élet Menetére érkezett Rainer Hössről szólt. Ő a 430 ezer magyar zsidó haláláért is felelős auschwitzi parancsnok, Rudolf Höss unokája.

A nőt feljelentették, egy ilyen komment ugyanis a büntető törvénykönyvbe ütközik, mint a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás nagy nyilvánosság előtt való tagadása. Amália rögtön bocsánatkérő levelet írt a Tett és Védelem Alapítványnak, a bíróság ezt enyhítő körülményként értékelte, végül próbára bocsátották és előírták számára, hogy fel kell keresnie a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontot – írja a HVG.hu.

Érzékeltetheti a holokauszttagadás súlyát

Az alapítvány egyik vezetője, Pásztor Tibor azt mondta: ez egy pozitív történet, Amália nem az a tipikus, szélsőjobboldali holokauszttagadó, akikkel az alapítványnak általában dolga van. Bíróságra már csak azért került az ügy, mert közvádas eljárásban indult, vagyis nem lehetett elállni a vádtól. A nő viszont a bíróságon sem próbált kitáncolni a büntetés elől, noha a holokauszttagadók többsége a véleményszabadságra hivatkozik és azt igyekszik bizonygatni, hogy nem is ők írták a hozzászólást, hanem valamelyik rokonra hárítják, aki ellen nem kell tanúskodniuk.

Arra a kérdésre, hogy nem túlzás-e valakit egy kommentért bíróság elé citálni, az alapítvány azt közölte: a bíró nagyon széles határok között szabhat büntetést, amivel érzékeltetheti a holokauszttagadás súlyát. Ez az antiszemitizmus erős formája, ezért a jogállamiság eszközét használva a jövőben is fellépnek minden tudomásukra jutott eset ellen. „Egy rossz mondatért senkit nem akarunk nácinak nevezni” – mondta Pásztor, de szerinte ezeknek az eseteknek figyelemfelkeltő és oktató hatása van és „egy múzeumlátogatás legyen a legnagyobb büntetés”. Azt gondolják, a legtöbb hasonló eset hátterében a tudatlanság áll, ezért tréningeket, programokat is szerveznek. Egy felmérésből kiderült: egyre többen értenek egyet olyan kijelentésekkel, miszerint „nem is voltak gázkamrák”, „a szörnyűségek nagy részét a zsidók utólag találták ki”, vagy „a zsidó áldozatok száma sokkal kevesebb volt, mint általában mondják”.

Még most is szimpatikus neki Gyurcsány

Amália elmondta: zavarja, hogy őt szürke verébként egyből bíróság elé vitték, míg más politikusok, közszereplők kevesebbel is megússzák a hasonló kijelentéseket. Ő ráadásul meggondolatlanul írta kommentjét, míg a közszereplők a következmények teljes tudatában mondanak ilyeneket. A holokamuzást csupán hülye szójátéknak gondolta, azért írta le, mert sokan használják. Pásztor szerint azért, hogy a „holokamu” a szókincs része lett, a Jobbik és a szélsőjobboldal sáros.

Amália azt is elmondta: „élt-halt az MSZP-ért”, még most is szimpatikus neki Gyurcsány Ferenc, de az őszödi beszéd után úgy látta, hogy a baloldal is tele van árulókkal, ezért fordult a Jobbikhoz. Ő maga 45 ezer forintból él, szimpatikus számára, hogy Vonáék „emelnének a jóléten”, a kommentje pedig arról szólt, hogy minek a múlttal foglalkozni, amikor a jelenben is vannak problémák. A következményként kiszabott múzeumlátogatást nem élte meg megalázónak, a magánéletében sem okozott törést, legjobb barátnőivel azóta is összejár – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik