Befejezte a rendőrség a nyomozást a két férfi ügyében, akiket azzal gyanúsítottak, hogy tavaly márciusban megöltek egy nőt Marcaliban. Emberölés bűntette és lopás vétsége miatt javasolnak vádemelést ellenük.
A rendőrség korábban annyit közölt, hogy a nő holttestére marcali otthonában bukkantak rá. Ismeretlen tettes ellen kezdtek nyomozni, ám hamarosan elkaptak két férfit.
Most részleteket is elárultak. Eszerint az áldozat ismerte támadóit, akik a gyilkosság napján inni mentek át hozzá. A két férfi előre megbeszélte, hogy ellopják az asszony telefonját. A tervük az volt, hogy egyikük eltereli a figyelmét, társa pedig addig elemeli a készüléket. Miután ez megtörtént, összevesztek ismerősükkel, akit olyan durván bántalmaztak, hogy belehalt sérüléseibe a helyszínen.
Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.