Belföld

Verte, gyötörte és elhanyagolta kisfiát egy pár Komárom-Esztergomban

A nő többször öngyilkosságot kísérelt meg a gyerek előtt, de előfordult olyan is, hogy kirángatta az alvó kisfiút az ágyból és ütni kezdte, ahol érte.

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat az ügyészség egy pár ellen Komárom-Esztergom megyében, akik verték, gyötörték a nő korábbi kapcsolatából származó kisfiát. Börtönbüntetést indítványoztak velük szemben.

A 43 éves asszony és 48 éves férfi is rendszeresen ivott, gyakran kiabáltak, veszekedtek egymással, a nő többször megpróbált öngyilkos lenni – tette mindezt a gyermeke előtt. A kisfiút bántalmazták, ütötték a nyakát, a hátát, egyszer anyja azért verte meg, mert fakanállal dobolt egy fazékon, de előfordult olyan eset is, hogy elhagyta a telefonját, ezért kirángatta az ágyból és rátámadt.

A férfi lelkileg gyötörte a gyermeket, trágár szavakkal illette. Ha hozzábújt az anyjához, akkor cikizte, elrángatta onnan.

A lakásban ugyan volt fürdőszoba, de nem volt meleg víz, melegíteni kellett. Ám amikor a szülők részegek voltak, képtelenek voltak erre, ezért megesett, hogy a  gyerek napokig nem fürdött vagy ugyanabban a ruhában ment iskolába, mint amiben az éjszaka aludt.

A pár a gyerek tanulmányaira is fütyült, nem segítettek neki, nem tartották a kapcsolatot az intézménnyel, részegen mentek érte. Hétvégente ordíttatták a zenét,
dorbézoltak, így a kisfiú nem tudott se tanulni, se pihenni vagy aludni.

“A szülők magatartása következtében a kisfiú súlyos érzelmi sérültséget szenvedett” – írja közleményében a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. A gyereket most az anyai nagymama neveli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik