Belföld

Biztonsági övvel kötözte le, majd megszurkálta élettársát

Vége a nyomozásnak, vádemelési javaslattal élt a rendőrség a brutális pocsaji késelő ügyében.

Befejezte a nyomozást a gyilkossággal gyanúsított 46 éves pocsaji férfi ellen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főlapitányság – közölte a rendőrség a honlapján kedden. M. Sándor ellen több súlyos gyanúsítás is felmerült: emberölés, személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése is.

A férfi március 11-én a 16 éves fiával a Derecske-Vásártér vasútállomáshoz hajtott Ladájával, majd az oda érkező volt élettársát és annak 12 éves húgát arra kényszerítette egy 17,5 centis pengéjű késsel, hogy üljenek be a kocsiba. Kivitte őket egy földútra, ahol veszekedni kezdtek a nővel.

A férfi ezután levágta a késsel a biztonsági övet és azzal megkötözte a nőt és a kislányt. Miközben megöléssel fenyegette őket, szexuális cselekményre kényszerítette kettejüket. A vita közben sem csitult, ezért a férfi végül ötször hasba szúrta a nőt. Ezután elengedte a két gyereket, de megfenyegette őket, hogy ne szóljanak senkinek, ő addig orvoshoz viszi a nőt.

Ez nem így történt, órákon át autózott a vérző 22 éves áldozattal, végül a pocsaji rendőrőrs előtt állt meg és kihívta a mentőket. A rendőrséget a mentők értesítették. Kiderült, hogy a konyári nő halálát idegenkezűség okozta, a férfit elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. Két nappal később már jogerősen előzetes letartóztatásba került. A rendőrség most a nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbította a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik