Belföld

Kibiztosította a DK az oligarchagránátot

dk (demokratikus koalíció, )
dk (demokratikus koalíció, )
A kormány drasztikusan lecsökkentette az új lakások áfáját. Ki fog jól járni vele a DK szerint? Hát a Fidesz holdudvara!

Egyszerű megfejtéssel élt szombaton a DK, megfejtették, hogy “a fideszes oligarchák kaszálhatnak a lakásépítés áfacsökkentésével”. Felidézik, hogy a kormány kitalálta, 27-ről 5 százalékra mérsékli az új lakások építése után fizetendő áfát. Ebben a törvényben szerintük egy rakat kiskapu van. A kormány a tervet a szociálisan rászorultakra hivatkozva viszi keresztül, pedig

Azok, akik ma Magyarországon szociálisan rászorulónak minősülnek, nem hogy 300 négyzetméteres házat vagy 150 négyzetméteres lakást, hanem lassan már kenyeret sem tudnak venni.

A DK szerint a 22 százaléknyi áfanyesés könnyen az építőipari cégeknél landolhat, és itt jutunk el az oligarchákhoz: “a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft, a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó PBE Épító Kft, és az ‘új Simicskaként’ is emlegetett Garancsi István tulajdonába tartozó Market Építő Zrt.” is foglalkozik lakóépületek építésével.

A közlemény végén a DK képzeletben fölemeli balját és megcsördíti az ostort, mondván “aljas és átlátszó, hogy a kormány oligarchabarát kiskapukkal alkotta meg azt a törvényt. Ennek így csak a “fideszes maffiacsalád” örülhet majd.

MSZP: folyatják a közpénzt!

Az MSZP ugyanezt közölte más szavakkal. Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese az MTI-nek úgy fogalmazott, a kormányoldal jót is csak úgy tud tenni, hogy közben szintén jól járjon. A lakásépítés támogatásán keresztül ugyanis az embereken keresztül saját zsebükbe “folyatják ki a közpénzt” – mondta. A lehetséges haszonélvezőkre példaként említette a felcsúti polgármester tulajdonába került Magyar Építő Zrt.-t.

Az ellenzéki politikus közölte, hogy az MSZP szombaton a Blaha Lujza téren tart ételosztást. Lukács szerint a karácsony közeledtével csaknem száz településen rendeznek karitatív akciókat. Ezeken sajnos azt tapasztalják, hogy egyre több az olyan rászoruló, aki bár dolgozik, nem tudja eltartani magát és családját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik