Nagy visszhangot váltott ki a szociális szelfi-mozgalom májusban. Az ágazat dolgozói fizetésükkel fotózkodtak és a képeket feltöltötték a Facebookra.
A kormány tavaly rájött, mennyire kritikus a helyzet, ezért megítélték az ágazati bérpótlékot, ami 12 milliárdos többletet jelentett a közalkalmazotti bértáblához képest. Ezzel azonban érdemben nem oldották meg a dolgozók nehéz helyzetét, így idén júliustól bevezettek egy összesen 7,6 milliárd forint forrású bérkiegészítést is. Ez a két kompenzáció jövőre is jár majd, összesen 28 milliárd forintot fognak rá szánni.
Czibere Károly, az EMMI államtitkára pedig azt jelentette be novemberben: jövő nyárra a kormány elé terjesztik a szociális életpályamodell koncepcióját, amely 6-10 hónapos felkészülési időt követően, 2017-ben indulhat el. Ezzel kapcsolatban „élő, intenzív szakmai párbeszédet”, egyeztetéseket ígért.
Két Bokros-csomagnyival kevesebb
Migács Tibor, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az ágazat dolgozói 2010 és 2014 között – figyelembe véve a vonatkozó időszak inflációját – mintegy 30 százalékos reálkereset-csökkenést szenvedtek el. Ez nagyjából két Bokros-csomagnak felel meg. Arra, hogyan értékeli a kormány eddig intézkedéseit – a bérpótlékot és kiegészítést –, úgy felelt: a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság csak hézagos tájékoztatást kapott a bevezetéseket megelőzően, azokkal azonosulni utólag sem tud.
Migács megjegyezte: a kiegészítő bérpótlék, mint újabb eszköz nagyon differenciáltan érintette a szociális terület dolgozóit. A kormány érvelése szerint a képzettséget és a hosszabb munkatapasztalatot kívánták elismerni az alkalmazásával, ami oda vezetett, hogy Eközben értetlenséget és felháborodást váltott ki a magasabb végzettségűek körében, hogy a meghirdetett elvekkel ellentétben az egyes kategóriákhoz tartozó kiegészítő pótlékok mértéke nem volt konzekvens. Ennek oka, hogy egy később bevezetni szándékozott, önálló szociális ágazati bértábla tervezett tételeihez igazították a mostani kiegészítő pótlékokat.
Migács szerint:
A bérintézkedések sem mértékükben, sem technikájukban, sem elosztási hatásukban nem találtak elfogadásra a munkavállalók körében, de kifizetésük kétségtelenül csillapítóan hatott.
Az életpályamodell bevezetésével kapcsolatban a szakszervezeti elnök úgy nyilatkozott, annak dacára, hogy az ezzel foglalkozó munkabizottságnak tagjai, gyakorlatilag semmit nem tudnak annak mibenlétéről. Csak reménykednek, hogy a bevezetett bérintézkedésekkel ellentétben, ez tárgyalások és közös munka eredményeként születik majd meg. Igaz, a tapasztalataik eddig ennek ellentmondanak.
„Nesztek, fogjátok be a szátokat”
Budai Alexandra 25 éves, 3 éve kezdett dolgozni egy fővárosi családsegítő szolgálatnál családgondozóként. Amikor a pályát kezdte, optimista volt, még nem érdekelték az anyagiak – nem kellett fenntartani a saját albérletet, nem voltak pluszkiadásai. Akkor nettó 84 ezer forintot kapott, ami a bérpótlék és bérkiegészítés után mostanra 96 ezer forintra emelkedett. Közben diplomát szerzett, így januártól már 120 ezer forint jár majd neki, de ahogy fogalmaz, még ennyiből sem lehet önállóan megélni, így a szülei támogatására szorul.
Mégis határozott nemmel felel arra, hogy gondolkozik-e külföldre költözésen:
Ha mindenki külföldre megy, ki fog itt maradni, segíteni az embereken? Nem azért választottam ezt a szakmát, hogy a végén takarító legyek Londonban. Itt akarok élni és ezekkel az emberekkel foglalkozni. Ez a hazám.
A barátai közül azonban sokan másként látják: van, aki elment az országból, más pedig a pályát hagyta el, hogy háromszor többet keressen egy multinál.
Alexandra az életpályamodellel kapcsolatban bizonytalan, nem látja, mi alapján lesznek a dolgozók kategóriákra osztva. Az ágazatban dolgozók helyzete kapcsán nem a diplomások bérére hívná fel a figyelmet, hanem a szociális gondozókéra és a technikai személyzetére, akik 40 év munka után is csak „nevetséges összegből”, 80-85 ezer forintokból élnek.
Nem tartom jónak, hogy a diplomásokat meg a nem diplomásokat ennyire megkülönböztetik. Nem az lenne a lényeg, hogy a diplomásoknak adnak béremelést, hogy „nesztek, fogjátok be a szátokat”. A diploma nélküliek jogosan vannak felháborodva. Főleg azért, mert a legtöbb területen a szociális ágazatban nem kikötés az ilyen típusú végzettség, tehát nem igazságos, hogy csak a diplomások kapnak emelést, mikor a többi kolléga is ugyanolyan nehéz munkát végez.
Ezért szerinte fontos lenne, hogy a dolgozók képviseljék az érdekeiket a szakszervezeteken keresztül, hiszen „ha együtt vagyunk, nagyobb célokat is elérhetünk”.
A dolgozók 70 százaléka teljesen kiégett
F. Erik 43 éves, mozgássérült emberek rehabilitációjával foglalkozik Budapesten. Nem főiskolai, de szakirányú felsőfokú végzettsége van, 20 év munka után 132 ezer forintot visz haza. Ez a bérkiegészítések előtt 104 ezer forint volt.
Mint mondja, nincs köszönőviszonyban a mostani béremelés azzal, amennyivel drágult a mindennapi megélhetés az elmúlt években. Ennek ellenére sem panaszkodik az anyagiakra, saját bevallása szerint „viszonylag normális keretek között” él. Főleg ahhoz képest, hogy akad a munkahelyén olyan, aki mindössze 76 ezret keres.
Régen biztosan éreztem, hogy a középosztályhoz tartozom. Most már csak az alján vagyok. Meg kell gondolnom minden egyes forintot, amit kiadok.
Erik korábban élt már külföldön is.
Bármikor elmennék ebből az országból, ha a családom nem tartana vissza.
Attól tart, az életpályamodell nem lesz érdemi segítség, az ezzel kapcsolatos széleskörű egyeztetést pedig hiányolja:
A szektorban dolgozók 70 százaléka teljesen kiégett, ráadásul vannak, akik nem alkalmasak a szakmára. Nem hiszem, hogy havi 20 ezer forintos béremelés bárkit a pályán tartana.
Tapasztalata szerint sokan nem is feltétlenül a külföldi karriert választják, hanem átmennek a közigazgatásba, de „nem szívesen végzik a munkájukat egy kormányablakban”.
Erik véleménye, hogy a kormánynak jobb infrastruktúrát kéne kiépítenie eszközök és technológiák beszerzésével, melyek a kliensek mindennapjait, és a dolgozok munkáját segítik, egészségüket védik. Így lehetne elérni, hogy a munkatársak tovább maradjanak a pályán, és ellátóból ne legyen ellátott. Ugyanilyen fontos szempont lenne annak alaposabb megfontolása is, hogy egyáltalán kiket vesznek fel a szociális ágazatba. Miután nincs előzetes pályaalkalmassági szűrés, kevés a jó szakember. Helytelenül bánnak a kliensekkel, akár bántalmazzák is őket, elég a debreceni szociális intézetről szóló ombudsmani jelentésre gondolni.
A strukturális változások mellett a további béremelést is fontosnak tartja. Ő is külön kiemelte azt a hozzávetőlegesen 30 ezer munkatársat, akik nem kaptak megfelelő anyagi kompenzációt a kormánytól. Az sem segít, hogy míg korábban a munkahelyek gyakran pótlékot adtak a dolgozóknak az éves költségvetésből, ezt már egyre kevesebb intézmény tudja megtenni. Ugyanis a nem önkormányzati fenntartású intézmények önálló gazdálkodása a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság létrehozásával megszűnt vagy meg fog szűnni.
Teljesen logikus, hogy a fiatalok kimennek külföldre
István 61 éves, családsegítő szolgálatot vezet Budapesten és 28 évnyi munka után ma nettó 170 ezer forint körül keres. A kompenzációk neki nem sokat segítettek, a kettő együtt havi bruttó 23 ezret hozott. Azt mondja, a pályakezdők tapasztalata szerint jobban jártak: náluk akár a bruttó 50 ezret is elérhette a bérpótlék és bérkiegészítés együttes összege. Abban azért bízik, hogy a szociális életpályamodell jelentősebb emeléseket hoz. István megjegyzi: bár nem szerencsés szembeállítani a két foglalkozást, de ha korábban úgy dönt, a pedagógusi diplomáját kamatoztatja inkább, most jóval többet keresne.
Teljesen logikus, hogy a pályakezdő fiatalok kimennek külföldre. Volt olyan kollégám, aki itthon nettó 80 ezret keresett, amiből ha kifizette az albérlete díját, talán vegetálva meg tudott élni hó végéig. Kiment Németországba, ott most durván nettó 600 ezer a fizetése.
István szerint a családsegítő és gyermekjóléti központok felvennének szakembereket. Van, ahol 5-6 üres állás is van, de két okból sem jelentkeznek a státuszokra. Egyrészt, mert nem könnyű a terület, másrészt, mert az emelésekkel együtt sem dolgozik senki ilyen fizetésért szívesen.
Szerettük volna az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkérdezni a szociális ágazat jövőjéről, de kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.
Szerző: Hutter Marianna
