Belföld

Megalázóan bánnak a pszichiátriai gondozottakkal, vizsgálatra utasított a minisztérium

debreceni terápiás ház (Array)
debreceni terápiás ház (Array)

Idiótának nevezik a bent lakókat és az érintett feje fölött dönthetnek az abortuszról is Debrecenben.

Vizsgálatra utasította az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Debreceni Terápiás Ház fenntartóját, miután az ombudsman vizsgálata nyomán súlyos hiányosságokra derült fény. A 250, fogyatékossággal élő embert gondozó intézményben egyebek mellett nincs elég mosdó és zuhanyzó, a dokumentumokban „idiótának” nevezik a bent lakókat, a gondozottak szexuális életét és gyermekvállalását korlátozzák, megakadályozzák – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

Székely László alapjogi biztos hivatalának munkatársai bejelentés nélküli látogatást tettek az intézményben, ahol az is kiderült, hogy volt, akit 22 napra különítettek el megfigyelőszobában, holott a szabályok ezt csak egy órára tennék lehetővé. A férfi ellátottakat is nők mosdatják, a zuhanyzók pedig még függönnyel sincsenek elválasztva – áll a jelentésben. Évente 20-25 haláleset történik, főleg cukorbetegség szövődményei miatt, ez viszont elkerülhető lenne, ha antipszichotikumok helyett egyéb terápiás lehetőségeket alkalmaznának.

A gondozottak nem választhatják meg, kivel lehetnek egy szobában, így gyakoriak a nézeteltérések és a párok nem élhetnek együtt. Különösen visszásnak találták, hogy a gondnok az érintett beleegyezése nélkül dönthet arról, hogy a bent lakóknál abortuszt alkalmazzanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik