Belföld

Gyilkosság az M0-son: prostituált lehetett az áldozat

  Vélhetően megfojtották az a nőt, akit pénteken találtak az M0-s mellett Vecsésnél, egy férfit elfogott a rendőrség, aki beismerő vallomást tett.

Az egyik ismerőstől tudom, hogy a nő, akit megtaláltak örömlány volt

– mondta el  a Blikknek egy környéken lakó. Az egyelőre kérdés, hogy valójában hol ölték meg a lányt. Az sem zárható ki, hogy az M0-s mellett egyszerűen kidobták az áldozatot.

Mint az korábban megírtuk a rendőrség emberöléssel gyanúsítja a 38 éves, csévharaszti S. Lászlót. Az M0-s autóút 37-es kilométerszelvényénél – a Gyáli lehajtó közelében – december 11-én találták meg egy nő holttestét állampolgári bejelentés alapján.

Egy olvasónk késő délelőtt felhívta szerkesztőségünket. Elmondta: ismeri az áldozatot, akiről biztosan tudja, hogy nem dolgozott prostituáltként.

A rendőr orvos véleménye szerint a nő halálát idegenkezűség okozta, melyet később az igazságügyi orvosszakértő is alátámasztott. A Pest megyei nyomozók rövidesen azonosították, majd szombat éjszaka Albertirsán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Lászlót. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik