A konzervatív egyetemi oktatókat tömörítő egyesület másodszor értékelt. A Professzorok Batthyány Köre ezúttal is óvatosan fogalmazott, az elemzés főleg dicséri és védi Orbán Viktort, de a kormány több bírálatot is kap. Egyebek között kiderül, hogy az egészségügy ilyen feltételek között sokáig nem tartható fenn, már a rezsicsökkentés sem folytatható, miközben valós veszély a tömeges időskori szegénység. A professzorok szerint 2010-ben az ország elindult azon az úton, “amelyen haladva úrrá lehet a nyomasztó bajok jó részén, és 2014 óta az előrelépésnek egyre több eredménye látható”. Az eredmények hosszas sorolása után az elemzés az „említésre alig méltó apró botrányok” közé sorolják Orbán tavalyi, „illiberális” országokat méltató beszédét, a netadó elleni tüntetést, az amerikai kitiltási botrányt.
Ez egy ilyen ország!
Szerintük ezek az események megmutatták, hogy
a magyar politika külső megítélése a látszat szerint lényegtelen apróságoktól és formális jelképes gesztusok értelmezésétől függ. Ürügyet persze mindig lehet találni, úgyhogy a konkrét kifogásokon kívül érdemes a kulisszák mögé is nézni.
A professzorok nyilvánvalónak tartják, hogy a kaján külföldi vélemények egyoldalú belföldi forrásokból merítenek, és a Magyarországon megsértett külföldi gazdasági érdekek képviselőinek véleményét tükrözik. Az idehaza egyre inkább szélre szoruló baloldali ellenzéknek külföldön azonban még mindig hitelt adnak. Bármit híresztelnek is a 2010-ben hatalmukat vesztő politikai erők, a konzervatív kör szerint kétség sem fér hozzá, hogy Magyarország most is liberális demokrácia, az új alaptörvény csak a szélsőséges neoliberális értelmezéseknek állja útját.
Egy kis csikorgás
A demokrácia intézményei működnek, a fékek és ellensúlyok betöltik hivatásukat, ha néha csikorognak, döccennek is.
Kétségtelen, hogy az emberek többsége nem sokat áldoz a politika oltárán, könnyen hitelt ad a médiában terjedő álhíreknek, de egyelőre a professzoroknak úgy tűnik, a kritikus helyzetben öntudatra ébred. Van egy belátásra képes, toleráns réteg, amely kiegyensúlyozott.
Ennek köszönhető, hogy a demokratikus intézményekbe vetett közbizalom még nem halt ki.
A kör a közbizalmat főleg “az interneten szervezkedő alaktalan ellenzéki” csoportoktól félti, bár elismeri, hogy a műbotrányok mellett vannak valódiak is. A valódi botrányok közé sorolja az alkuszcégek idén felfedett sikkasztásait, amelyek azt mutatják, hogy a pénzügyi ellenőrzés rendszere a kormányváltásokon átívelően kijátszható, így a kormány és ellenzéke egymásra tud mutogatni.
Ezért nincs pár(t)beszéd
A kormány és ellenzéke közötti nehezen áthidalható szakadék és az apadó közbizalom miatt “a bolhát elefánttá nagyító” napi vitákon túl alig van komoly politikai diskurzus. Ez a légkör a pártokhoz nem csatlakozó civileknek olyan, mint a légüres tér. A kormánytábor a belső vitáit igyekszik a nyilvánosságtól távol lefolytatni, nehogy kitegye magát “az ellenzéki bakafántoskodásnak”.
A kevés nyilvános politikai diskurzus dacára a kormánypolitika sok tekintetben távlatos. A politika távlatos vonásai többnyire hallgatólagos nemzeti egyetértéssel találkoznak, még ha egy-egy e célra létrehozott nyomásgyakorló csoport ellenzi is őket. Erre példa az atomenergia-politika.
A professzorok szerint nem a kormányt, hanem az országot kritizálják azok, akik ideológiai köntösbe öltöztetik bírálatukat, hibásnak láttatják az unortodox gazdaságpolitikát, illiberálisnak a neoliberális szélsőségek elutasítását.
Így lettünk fasiszták, Szijjártó meg Szíjjártó
Kivívtuk azt is, hogy mértékadó személyek fasisztáknak bélyegezzenek bennünket. E feddéseket a kormány a kétharmados parlamenti többség keltette visszatetszéssel magyarázza. Mostanra azonban e felületes vélemények alapja megingott: a gazdaságpolitika eddigelé sikeresnek és követhetőnek látszik, a liberális jogállam gépezetében egyre kevesebb a homokszem, a kétharmad pedig elapadt.
Nem tudni ironikus-e a szöveg azon része, amely arról szól, hogy a “fejlett Európa gyámkodását viszont – hála Szíjjártó Péter nem túl cizellált stílusának – a kormány egyre kendőzetlenebb formában veri vissza”, a közös európai politikába is egyre magabiztosabban szól bele. A professzorok e tendencia csúcspontjának Orbán Viktornak az Európai Parlamentben megállapítását tartják, amely szerint kvóta szerint elosztani a bevándorlókat őrültség. Szerintük ez a “keresetlen őszinteség” először meghökkenést keltett, de Európa vezetőit talán ráébresztheti felelősségükre.
A kemény stílust azonban jobb, ha diplomatáink csak a legfontosabb érvek kimondására tartogatják, különben hatását veszti.
A médiaháborúról
A professzorok nehezményezik, hogy Simicska Lajos „minősíthetetlen modorban” támadt Orbán Viktornak. Úgy látják ezt követően növekvő alapítási, szerzési láz tört ki az elektronikus sajtóban.
A Fidesz pedig azóta bojkottálja korábbi kedvenc szócsöveit. Azelőtt, az ínséges időkben jól jött a Fidesznek a Simicska-kapcsolat, azonban a nagytőkére utaltság egy politikai párt számára nyilvánvaló tehertétel is, s a sajtómonopóliumok még akkor is az instabilitás veszélyét hordozzák, ha hazai tulajdonban vannak.
A világsajtó tudatlansága rólunk és rosszindulata velünk szemben azt jelzi, hogy a külföldi sajtóbefolyás belföldön sem kívánatos.
Az új népvándorlásról
A kör ezt tartja századunk legsúlyosabb jelenségének. Az elemzés szerint a hamis illúziókkal megtévesztett bevándorlók és az Európai Unió polgárai egyaránt áldozatok, függetlenül attól, hogy kormányaik bűnösök-e az illúziók felkeltésében. Noha az egész EU-t sújtja ez az áradat, az unió vezetői, hangadói egyelőre úgy tesznek, mintha ezt nem vennék észre. Az Európán kívülről jövő bevándorlásban Nyugat-Európának több a tapasztalata, mégis a magyarok ébredtek elsőknek, riasztották a kábultan alvókat, mutattak példát arra, mit és hogyan kell cselekedni.
Történelmünk során magunkat védve a keleti invázióktól mindig védtük Európát is.
A bevándorlók által megváltoztatott etnikai összetételű történelmi Magyarország sorsa intő példa lehetne Európának. A nyugat-európaiak a magyar történelemben elmélyülve megláthatnák saját jövőjüket, hiszen a keleti (mongol, török) támadók dúlása nyomán rendeződött át az ország etnikai összetétele, ez tette lehetetlenné az ország nagy részének megtartását. Pedig a betelepülők nem muzulmánok voltak…
Az egyetlen helyes út, csak nem tudni, hova vezet
Európa védelme ma a schengeni határok védelmét és a schengeni szabályok betartását jelenti. A kormány eddig sikerrel óvta az országot a legrosszabbaktól, de “hogy ebből politikai előnyünk vagy hátrányunk származik-e, azt még nem tudhatjuk. Azonban mindenképp ez volt az egyetlen helyes út.”
A konzervatív egyetemi oktatók szerint legalább kiderült, hogy nagy szövetségeseink “önkéntes erkölcsi fegyverletétele folytán” magukat sem tudják megvédeni, segítségükben nem bízhatunk. Nem szabad hát kiszolgáltatnunk magunkat a körülményeknek, és ezért áldozatokat is kell hoznunk. Kiderült, hogy még mindig főleg a közös sorsban felvértezett visegrádi államokban bízhatunk.
Mi és ők
A kör szerint lehet, hogy mi, „kelet-európaiak” az európai kultúrához kevesebbet tettünk hozzá, mint néhány nyugati nagy nemzet, de úgy látszik, az európaiság most többet ér nekünk, mint a legtöbb nyugatinak; talán mert európaiságunk elismertetéséért többet vezekeltünk, mint ők. Ennél is komolyabb lecke, hogy az
az Unió internacionalista humanizmusa „meg nem gondolt gondolat”. E kórral a zsidó-keresztény humanizmust és a felvilágosodott patriotizmust kellene szembeszegezni.
A professzorok szerint az európai vezetőknek rá kellene jönniük, hogy “a bejövő (im)migránsok saját hazájuk emigránsai. Akikre közülük a fejlett országok ácsingóznak, azok saját hazájuk elitjéhez tartoznának.
A könyörületesség, amellyel Európában befogadjuk őket, álszent (kivéve az igazi menekültek esetét), mert az emigránsok országainak kárára van, és a jó munkaerő elcsábítását leplezi.
Az állam nem földműves
Az elemzés az idei ősz legvitatottabb belpolitikai akciójának tartja az állami tulajdonban levő termőföldek elárverezését. A gazdáknak az a legjobb, ha saját földjüket művelik, nem másét, a föld tartós termőképessége számára is ez a legkedvezőbb.
Az állam nem földműves, így amíg földtulajdonos, addig csak haszonbérbe adva műveltetheti a földjét. Kérdés: a nemzet számára jobb-e, ha bérbe adja, mint ha eladja?
A kör a földforgalmi törvény előkészítésekor úgy foglalt állást, hogy a 300 hektáros felső tulajdoni határ túl nagy, emiatt túl kevés lesz a középbirtok, a 300 hektárosok pedig a társadalom számára kívánatosnál nagyobbak lesznek. Ezt a véleményét továbbra is fenntartja, bár azt jónak tartja, hogy az állam az eladást választotta, attól, még így is minden bizonnyal egészségesebb lesz a birtokszerkezet.
Hitelt adnak, reménykednek
A professzorok kedvezőnek tartják, hogy az értékesítés visszaszoríthatja a földhaszonbérleti rendszert, kiküszöböli a földbérlet körüli ismétlődő konfliktusokat. Hitelt adnak annak, hogy a helyben lakás, a magyar állampolgárság, a hosszú elidegenítési tilalom, az állam elővásárlási joga kielégítő biztosíték az ellen, hogy a föld jogtalanul külföldiek kezébe kerüljön.
Úgy látják, hogy jelenleg, a magánkézbe adott földek külföldiekhez való átjátszásának nem nagyobb a kockázata, mint az állami földeknél. Az az eshetőség, hogy az EU kikényszerítené a földforgalmi törvény EU-tagállamok polgárai számára kedvező módosítását, kifejezetten a mostani eladás mellett szól, mert a ma érvényes törvények alapján tulajdonossá vált személyektől aligha veheti vissza bárki is a földjüket.
A földeladás ellen tiltakozók egyik érve az, hogy a földeladás korrupcióba fog fulladni. Reméljük, nem így lesz.
Azt azonban természetesen elismerik, hogy a kedvezményes hitelekkel támogatott földeladás nagy kísértés a korrupcióra. Ezért fontosnak tartják, hogy az árverések szabályosak legyenek, az esetleges összejátszásokat és minden szabálytalan földszerzést komolyan vizsgáljanak ki, és a csalókat keményen büntessék meg.
A VW-botránytól a törvényi stabilitásig
A földárverések után a professzorok fontosnak tartják felhívni a figyelmet az ipari monokultúra veszélyére.
A külföldi gépkocsigyártó cégek fejlett technológiákat honosítottak meg hazánkban, közvetlenül és beszállítóikon keresztül is növelik a foglalkoztatást, dinamizálják a gazdaságot, és remélhetőleg sok adót is fizetnek.
Az autógyárak megtelepedésében a magyarok munkájának minősége mellett e munka ára is szerepet játszik, de minden iparág ki van téve a világgazdaságban és az anyacégek megítélésében végbemenő hullámzásoknak. Ezt a megállapítást most a Volkswagen cég bajba jutása teszi időszerűvé. Ezért hasznos a nemzetgazdaság szempontjából a gazdasági multikultúra.
Az államnak más iparágak erősödését is segítenie kell, leginkább az élelmiszeriparét. A törvényi stabilitás helyzete kapcsán az elemzés emlékeztet rá, hogy a legtöbb külföldi bíráló (pl. a hitelminősítők) a törvények ötletszerű változásait kárhoztatja, “és ebben van némi igazuk”.
A két évre szóló költségvetés javíthat ezen, ám az egyes célokra szolgáló keretek hosszú időre előre nehezen becsülhetők, a tervek könnyen felborulhatnak. Az egyensúlyi mutatók szigorú betartásáért ilyenkor a kormánynak nagy kísértés, hogy újabb adót vessen ki.
A hirtelen kézzel bevezetett intézkedések a vállalatokat ide-oda rángatják, s ezt főleg a kisebbek szenvedik meg.
Az igazságszolgáltatás még mindig csigalassúsággal dolgozik. A Biszku-per elhúzódása keveseknek fáj, de a szocialista időkből való bűneseteknél (K&H-botrány, Honvédelmi Minisztérium cégeinek, a 2006-os rendőri erőszak felelőseinek ügye) is igen lassan járnak el, ha egyáltalán eljárnak. Az azóta elterjedt korrupciós rémhírek (pl. az adóhivatal elnökéről terjesztett vád) és a valóságos korrupciós ügyek (a tőzsdei alkusz-cégek botrányai) legjobb esetben is csak igen lassan tisztázódnak.
A jövő körvonalai
A nemzet jövőjét a következő nemzedékek létszáma, testi-lelki egészsége, neveltetése, műveltsége, szakmai tudása, illetve megélhetési viszonyaik határozzák meg. A professzorok sajnálatosnak tartják, hogy a kormányzat családközpontú politikája szinte csak a szülők pénztámogatására korlátozódik.
Még mindig megvalósításra vár a gondoskodási rendszereknek egy olyan reformja, amely a nyugdíjon keresztül ösztönöz.
A várandós nőknek való kedvezés sokba kerül a munkaadóknak, s ebből végül a várandós nők húzzák a rövidebbet. Ennél is fontosabb azonban, hogy a családoknak főleg stabilitásra, harmóniára lenne szükségük. A demográfiai stagnálás az emberi kapcsolatoknak, a házasság válságának csak következménye.
A válságot a modern élet számos vonása idézi elő: a rögtöni jó lét és a gyors karrier kísértése, a családellenes társadalmi légkör stb.
Kutatnák a családokat
Komolyabb javulást úgy lehetne elérni, ha a párkapcsolatokban kialakult káosz, önzés helyett tömegek találnák meg a házasságon alapuló család értékét, szépségét. Ehhez a professzorok szerint családtudományi kutatás és a szervezetépítés kellene, amire az államnak bőségesen kellene pénzt áldoznia,
mert a család mentális egészsége közös érdekünk, és bebizonyosodott, hogy a családok közvetlen pénzbeli támogatása sovány eredményt hoz.
Évtizedek óta rengeteg ember volt és van munkahelyén minimálbéren bejelentve (ha egyáltalán), így ezek csekély nyugdíjra számíthatnak.
Tömeges időskori szegénység fenyeget
A hatóságok nem tettek komoly lépést ez ellen – írják és azt is szóvá teszik, hogy az pedig, hogy az egészségügyi járulékot teljes egészében a lakosság fizeti, az egészségügy ellátottságát rontja.
Az egészségügy ilyen feltételek között hosszú ideig nem tartható fenn.
Demográfiai jelenség, de a gazdasági vetülete is súlyos annak, hogy egyre több vállalkozóképes, életerős, mozgékony és képzett fiatal vándorol ki – főleg Nyugat-Európába – a könnyebb megélhetés reményében. Ezt a jelenséget eddig nem súlyának megfelelően kezelte a kormányzat.
Az orvosokat, kutatókat, egyetemi oktatókat Nyugaton képzettségük miatt keresik, de a kivándorlás kísértésének ki van téve minden nyelveket tudó fiatal, sokan vállalják a képzettségük alatti „kulimunkát” is, csak hogy anyagilag megalapozzák jövőjüket. Az ország a kivándorlás hatását a szakemberhiány mellett abban veszi észre, hogy a hazaküldött pénz javítja a fizetési mérleget.
E pozitív eredmény mellett az adórendszer, a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer egyensúlya is veszélybe kerül, mert ők nem itt fizetnek adót, járulékokat (de sokan itt mennek orvoshoz, itt akarnak nyugdíjat kapni). A kivándorlással sok kiemelkedő egyéniséget veszít el az ország, többnyire tehetséges utódaikkal együtt. A kivándorlás hatásait a gazdasági érdeken túlmenő hatásaival együtt kell értékelni.
Szerethetőbb ország kellene
A fizetések nem emelhetőek nyugati szintre emelni, de a professzorok szerint azért sokat lehetne tenni, hogy az ország szerethetőbbé, a hozzá való ragaszkodás normává váljék. Úgy vélik, az egészségügy és a tudományos kutatás területét Magyarországon nem elsősorban a tartalmi rokonság, hanem az elit kivándorlásának jelensége hozza közel.
A természet- és a műszaki tudományban a magyar kutatók Nyugaton éppoly keresettek, mint a magyar szakorvosok. A fő különbség az, hogy a tudományok művelői hazai színekben is a világ tudományával együttműködve alkothatnak, ezért a végleges „kitántorgás” kisebb kísértés számukra, mint az orvosok, egészségügyi szakdolgozók számára, akiknek a hiánya több ember életét befolyásolja.
Erre jó az EU
Hála az EU alapjainak, sok jó egészségügyi beruházás valósult meg, e tekintetben a fejlődés kielégítő, de az egészségügy működtetésére fordítandó pénz radikális növelésére, komoly fizetésemelésre van szükség, hogy az orvosok és segítőik megbecsülve érezzék magukat; különben gyors hanyatlás vár ránk.
A kutatók távozta miatti hanyatlás nem olyan gyors, de lehet ugyanolyan komoly. Közhely, hogy a Trianon utáni viszonylag gyors talpra állásunkat az emberi minőséget javító Klebelsberg-féle politika alapozta meg. A rendszerváltás óta több mint kétszer annyi idő telt el, mint amennyi Klebelsberg politikájának megadatott, és csak az utóbbi öt évben léptünk egy kicsit hasonló útra, de nem jutottunk messzire.
Már a tehetséges középiskolásokat is elszipkázzák ösztöndíjakkal azokba az országokba, amelyekben tudják, hogy a tanulmányi ösztöndíj befektetés, és a Nyugatra csábulás veszélye az iskolai végzettség magasabb fokain egyre nő.
Agyelszívásról, oktatásról
Az agyelszívás elleni magyar fellépés nem hatásos, a befektetés a „szellemi tőkébe” háttérbe szorul, a szellemi tőke aprópénzre váltása, az „innováció” is akadozik. Az átszervezett állami iskolarendszer gyermekbetegségekkel küzd. Az egységes feltételeket hivatali úton teremtették meg, az pedig a bürokratikus szemlélet elharapódzását hozta magával.
Az iskolák és a tanárok munkáját papíron (azaz számítógépen) kérik számon, és a munkát elvégző személy vagy intézmény gyakran azt érzi, hogy fontosabb a munka kifogástalan adminisztrálása, mint az elvégzése. Súlyos gond a tanárok kiégése, ami abból származik, hogy úgy érzik, meddő erőfeszítésekre késztetik őket.
A bürokrácia még az egyetemi oktatókat is letargiába süllyeszti.
A gyermekszám csökkenése miatt kevesebb tanárra van szükség, de az egyetemi-főiskolai utánpótlás – különösen természettudományos szakokon – igen gyér és szakmailag gyenge. Ez a hanyatlás egybeesett a nyugdíjkorhatár szigorításával, s kivételre – abszurd módon – csak a kormány adhat engedélyt.
A feltételek kiegyenlítésében fontos eredmény a hároméves kortól kötelező óvoda, de a professzorok remélik, hogy ezzel a családban nevelés alternatíváját sem zárják ki. Az iskolai oktatás tartalmában pozitív fordulat az ének-zene visszahelyezése jogaiba. Gondoskodni kell azonban a szaktanárokról is.
Sok a tudatlan diplomás
A kormányzat felismerte, hogy az utóbbi másfél évtizedben követett “tágkeblű felsőoktatási politika” miatt sok a felesleges, tudatlan diplomás. Magyarország 2006-ban kapkodva és az eredeti céloktól eltérve vezette be a felsőoktatás bolognai rendszerét, és azóta sem volt ereje helyrehozni, amit akkor elrontott. A professzorok ugyanakkor nehezményezik, hogy a rendszer kiigazítása igen lassan folyik.
A legnagyobb változást a kancellári rendszer bevezetése hozta, amelytől az intézmények gazdálkodásának ésszerűbbé válhat. Sikeres munkájukhoz azonban a kancellároknak is jobban kellene támaszkodniuk az egyetemek oktatói közösségeire. Ez kölcsönös egymásra találást feltételez. A felsőoktatás ésszerűsítéséhez az intézmények finanszírozásán mindenképpen változtatni kellene, a diáklétszámtól független rész növelésével. A folyamatban levő reformok ennek megoldását ígérik.
Nemzetpolitika, emberi minőség javítása
A professzorok ettől független állítása, hogy a felsőoktatásban dolgozó tanárok (egyetemi, akadémiai kutatók) fizetés szempontjából a közalkalmazottak talán utolsó elhanyagolt kategóriája, pedig a nyugati csábításnak ők sem tudnak jobban ellenállni, mint az orvosok. Az ígért általános béremelést nem túl látványosra méretezték, és jó egy évtizedet késett.
Ez ellentmond annak a fentebb kifejtett reményünknek, hogy az ország egy új klebelsbergi fordulatra készül. Az emberi minőség javításába való befektetés nincs még az állami politika gyújtópontjában.
A kárpát-medencei nemzetpolitikában nincsenek látványos eredmények. A professzorok jó kezdeményezésnek tartják a szórványmagyarsággal való kapcsolat ügyének felkarolása és pozitív fejleménynek a négy visegrádi ország összefogását a népvándorlás “kordában tartására”.
Üzenet a liberálisoknak
E ponton az elemzés ismét figyelemre méltónak nevezi, hogy
az európai értékek – a vallás és a zsidó-keresztény erkölcs, a felvilágosodott racionalizmus, valamint a több évezredes kultúra – számunkra, peremvidéki félbarbárok számára fontosabbnak látszanak, mint a magukat ezen értékek fő hordozóinak tartó nyugat-európaiaknak.
Azt szeretnék, ha a liberálisok is belátnák, hogy az iszlám térhódításával a liberális vívmányok – a szabadság (pl. a sajtóé) és az egyenlőség (pl. a nemeké) – előbb kerülnek veszélybe, mint a keresztény gyökerek, a házasság vagy a család.”
A magyar külpolitikát egyébként – a népvándorlás kezelésén kívül – a gazdasági kapcsolatok szervezése szinte túlzott mértékben uralja. A gazdasági növekedés jelentős mértékben függ az EU-támogatásoktól, ezek felhasználása a tervek szerint a korábbinál jobban irányul a gazdaságra, amit jónak tartanak.
A rezsicsökkentés nem sokáig folytatható
Az így megvalósuló gazdaságfejlesztő beruházásoknak kell az EU-alapok nélküli majdani fejlődést megalapozniuk.
Ezen áll vagy bukik, hogy az ország meg tudja-e fordítani a 2000-es évek óta nyilvánvaló visszacsúszását a nemzetközi versenyben.
A professzorok helyesnek tartják, hogy az államadósságot egyre inkább hazai forrásokból próbálják fedezni, és a jegybank kis és közepes vállalatokat erősítő hitelprogramját is. Ennek eredményei még nem eléggé látszanak, a hazai vásárlóerő részben a magáneladósodás még mindig érződő hatása miatt lassan növekszik.
A rezsicsökkentés ezen az úton nem sokáig folytatható.
A kormány nagyvállalatokkal kötött együttműködési megállapodásai kedveznek a fejlődésnek, de sikerük attól függ, hogy a beszállítások mennyire bővülnek, mennyi új munkaerőt használnak. Több pénzt kell szánni az innováció ösztönzésére, amire az EU alapjai jó lehetőséget kínálnak.
TTIP, GMO…
Az EU polgárait meglehetően fölrázta az Egyesült Államok és az EU között kötendő transzatlanti kereskedelmi megállapodás (TTIP) ügye, ennek komoly hatása van a magyar értelmiségre is. Tény, hogy e megállapodás jelentősége ma még nehezen megítélhető, sokszor túlzottak az annak hatásaival kapcsolatos várakozások, aggodalmak.
A megállapodás lényegesen csökkentené a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat akadályozó korlátokat, sokan aggódnak, hogy a világ ettől egyöntetűbb lesz, és – mint minden ilyen lépés – az erősebbet jobban erősíti.
Sokak szerint azzal, hogy egy ilyen megállapodás a nagy cégek nagyipari módszerekkel előállított olcsó termékeinek kedvez, a helyi mezőgazdaságot és élelmiszer-termelést nehéz helyzetbe hozhatja.
A professzorok különösen fontosnak tartják, hogy fennmaradjanak az amerikainál szigorúbb élelmiszer-biztonsági előírások. A genetikailag módosított növények hazai előállítására vonatkozó alkotmányos tilalomnak érvényben kell maradnia.
Kihúznák a méregfogát
A kör úgy véli, a megállapodásnak felesleges kiterjednie a beruházásokkal, a beruházások védelmével és a beruházási viták rendezésével kapcsolatos kérdésekre. Az egymás közötti beruházások jelenleg sem ütköznek akadályba, és nem igényelnek külön nemzetközi jogi oltalmat.
A beruházásvédelem témájának elhagyása megoldaná az európai közvélemény számára legérzékenyebb kérdést, amelynek lényege az, hogy a beruházó vállalatok és a fogadó állam közötti jogviták választott bíróság elé kerülhetnek.
A professzorok szerint ilyen rendelkezéseket egyébként az egyes tagállamok által kötött kétoldalú beruházásvédelmi megállapodások ma is tartalmaznak, bár a választott bíróságok döntései nem ritkán váltanak ki jogos kifogásokat. Az Egyesült Államok és az EU egyezségében azonban nem is lenne szükség, mert mindkét fél jogrendszere, igazságszolgáltatása megfelelő biztosítékokat nyújt a jogviták rendezésére.
Bíznak benne, hogy a kormány tisztán látja a magyar érdekeket és az állami termőföldek magánkézbe adása után megnyugszanak a kedélyek. A mezőgazdaság-politika iránya jó, de nincs áttörés, a szövetkezeti mozgalom újjáélesztésében kevés az érdemi eredmény, a vidéki ember munkalehetőségei még mindig szerények. A közmunka hatása valamit javított a falusi gazdasági és emberi környezeten, de a magyar falu még igen messze van a Nyugat-Európában elért idilli viszonyoktól.
