A rendőrök hat embert – öt férfit és egy nőt – fogtak el hétfőn a szegedi karácsonyi vásár területén. Este 10 óra körül kapták a bejelentést, hogy többen egymásnak estek, miután összevesztek valamin. A nőt kórházba vitték, a többieket pedig a kapitányságra. Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás.
Kiderült, az egyik verekedő aznap rabolt is: bement egy szegedi ruhaboltba egy ismerőséhez, hogy pénzt kérjen tőle. Nem kapott, ezért megfenyegette a nőt, hogy szétveri az üzletet és elviszi az árut. Mivel ezután sem történt semmi, kivett a kasszából 10 ezer forintot és elmenekült. Neki rablás miatt is felelnie kell – derül ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatásából.