Belföld

TEK elfogás – Szabadlábon maradhat a „bombagyáros”

A másodfokú bíróságot hidegen hagyta, hogy az első fokú döntés óta elkészült a végleges szakvélemény

Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék a Budai Központi Kerületi Bíróság múlt heti döntését, így a robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetet robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított S. Roland továbbra is szabadlábon védekezhet – írja a nol.hu. Ő egyike annak a négy történelemrajongónak, akiket nagy mennyiségű robbanószerrel a kocsijukban két hete vasárnap fogott el a terrorelhárítás.

A másodfokú bíróságot hidegen hagyta, hogy az első fokú döntés óta elkészült a végleges szakvélemény, amely különösen veszélyesnek minősítette azokat a robbanóanyagokat és házilagos készítésű bombákat, amelyeket a négy gyanúsított őrizetbe vételekor a kocsijukban, illetve a szarvasi bombagyárban találtak a tűzszerészek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1-en nyilatkozva múlt kedden elmondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig “bombalaborra” is bukkantak.  Hajdu János, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK délután közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, azt nyilatkozta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.

Később kiderült, nem radikális iszlamistákat fogtak. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, zárt ülése után azt mondta, nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója során elfogottak. Azt viszont több képviselő is hangsúlyozta, hogy komoly volt a fenyegetettség. A vasárnap elfogott négy emberről az Index korábban azt írta, veszélytelennek látszó, világháborús relikviagyűjtő társaságról van szó, a csomagtartóban talált fémtárgyakat (például páncéltörő gránát, repeszgránát, tojásgránát, lőszerek) egy veszprémi erdőben találták, két nappal a TEK-es rajtaütés előtt.

Az ügyészség múlt csütörtökön közleményt adott ki, amelyben azt írták, akciósorozatban elfogott férfiak némelyike nem csak történelemrajongó. Ibolya Tibor főügyész tájékoztatásában az állt, a november 21-én, szombaton kora délután Budapest XI. kerületében a két –   a másik ügyben elfogott – gyanúsítottat a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája lőfegyverrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Róluk Pintér Sándor egy a napokban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón azt mondta, a TEK-nek információja volt arról, hogy az ország védett vezetői közül valaki ellen egy támadást szerveztek és akartak végrehajtani. A Blikk szerint blogok, e-mail címek, közösségi profilok vezették nyomra a hatóságokat, illetve, hogy Orbán Viktor ellen terveztek merényletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik