Közélet

TEK-fogás: kormánytagot akartak „kivégezni”

Pintér Sándor rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a TEK-nek információja volt arról, hogy az ország védett vezetői közül valaki ellen egy támadást szerveznek és akarnak végrehajtani.

Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a tárca pénteki sajtótájékoztatón kijelentette: kormánytagot akart “kivégezni” a TEK által elfogott, előzetesben lévő két férfi. Az államtitkár azt nem mondta meg, hogy pontosan ki ellen terveztek támadást, annyit közölt: a szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, “hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartoztak.

Pintér Sándor tárcavezető  lejárató akciónak nevezte a Terrorelhárítási Központ hétvégi akciósorozatát kritizáló ellenzéki és médiavisszhangot, a miniszter szerint a sajtó egybemossa a két esetet. A komolyabb esetben éles lőszereket és fegyvereket találtak azt követően, hogy figyelmeztetést kapott a TEK, hogy egy kiemelten védett személyt támadás fenyeget.

A másik esetben egy lehallgatás kapcsán indították el az akciót. A miniszter elmondása szerint ebben olyan szavak hangoztak el, amelyek egyértelműen a kiemelt személyek életét fenyegették. A két eset között valószínűleg nincsen összefüggés, de mindkét intézkedés indokolt volt Pintér szerint. A miniszter kiemelte: a sajtó “habot vert az eset körül, de reméli, hogy ez csak tudatlanságból történhetett, ezért is hívott össze sajtótájékoztatót. Véleménye szerint nemtelen támadás érte a rendőrség és a TEK munkatársait.

Harckocsiaknát is elcsíptek

A  Készenléti rendőrség szakértője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 4-5 kilónyi robbanószert és egy harckocsiaknát találtak az éles fegyverek mellett. A tűzszerész szakember elmondta: az elfogott férfiak által fémkeresővel talált robbanószerekben a gyújtók, a detonátorok olyan állapotban voltak, hogy azt egy tűzszerész már meg sem mozdította volna, ezek mozgatása súlyosan veszélyeztette a környezetben lévők életét is.

Pintér Sándor az MTI megkeresésére arról beszélt, hogy a TEK kiváló munkát végzett, megakadályozta vasárnap, hogy a főváros sűrűn lakott területein akár szándékos, akár vétlen robbanás következzen be.

A miniszter hangsúlyozta:

a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János vezérőrnagy és munkatársai iránti bizalmam töretlen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1-en nyilatkozva kedd este elmondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig “bombalaborra” is bukkantak.  Hajdu János, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK délután közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, azt nyilatkozta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.

Később kiderült, nem radikális iszlamistákat fogtak. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, zárt ülése után azt mondta, nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója során elfogottak. Azt viszont több képviselő is hangsúlyozta, hogy komoly volt a fenyegetettség. A két férfiról – akikről Pintér  beszélt – Molnár Zsolt azt közölte, zavaros ideológiával rendelkező radikálisok. A vasárnap elfogott négy emberről az Index korábban azt írta, veszélytelennek látszó, világháborús relikviagyűjtő társaságról van szó, a csomagtartóban talált fémtárgyakat (például páncéltörő gránát, repeszgránát, tojásgránát, lőszerek) egy veszprémi erdőben találták, két nappal a TEK-es rajtaütés előtt.

Az ügyészség csütörtökön közleményt adott ki, amelyben azt írták, akciósorozatban elfogott férfiak némelyike nem csak történelemrajongó. Ibolya Tibor főügyész tájékoztatásában az állt, a november 21-én, szombaton kora délután Budapest XI. kerületében elfogott két gyanúsítottat a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája lőfegyverrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik