„Elmentek a picsába, előttetek a jövő!” – a kacagó Szekeres Imre biztatja ezzel néhány hatvanas párttársát a folyosón.
Kíváncsiak a részletekre?
Kongresszust ülnek ma a halálfélelemmel küzdő szocialisták. A párt egyre fogy, a Jókai utcában az is jó hír, ha stagnálással telik egy-két hónap, s ma már nemcsak Orbán Viktor számol azzal, hogy 2018-ra kihullik az MSZP a parlamentből (a Wikileaks szerint miniszterelnökünk pár éve ezt a dátumot jelölte meg, beszélgetve az akkori amerikai nagykövettel), hanem számos vörös vezető is, legutóbb tán Kovács László vizionált ilyesmit nyilvánosan.
Ha most alapos elemzést írnánk, indulna a dolgozat Medgyessy Péter D-209-étől, szót ejtenénk megpuccsolásáról, a Gyurcsány-érából 2004. december ötödikéről, a 2006-os szörnyű őszről, Gyurcsány elhúzódó bukásáról, a miniszterelnök-keresgélésről, Bajnai feltűnéséről és elmeneküléséről, Mesterházy kanyarjairól, Tóbiás eltűnéséről. De ez most nem elemzés.
Pillanatnyilag ott tart a párttörténet, hogy Tóbiás József elnök (tegye mindenki valaki szívére a kezét, ha hirtelen feltennénk a kérdést, hogy ki az MSZP elnöke, hány másodpercen belül tudna válaszolni?) hosszú hallgatás után a minap feltűnt a nyilvánosság előtt. Korábban csupán olyan sztorikat hallottunk róla, hogy járja a vidéket, olykor elég feszült; egy északi városunkban arra panaszkodtak, hogy „benézett hozzánk, tíz percben elmondta, amit akart, kérdeztünk egyet, megsértődött, lebaszott minket, miért nem dolgozunk, és elhúzott”.
Végtagok
A fönt említett halálfélelem megmozgatta a még működő pártvégtagokat. A legintenzívebb életjelet Hiller István produkálta, azzal, hogy GYODA-ügyben Orbán Viktor mellé állt („a kerítésnél nem tudok jobbat”), miközben bent és kint is egyre hevesebben kritizálta a vezetést. Az MSZP immunrendszere azon nyomban hevesen reagált, mire elcsitult a renitens – Hiller két hete interjút ígért nekünk azonnalra, majd javasolta, „várjuk meg a kongresszusi időszakot”.
Az a kongresszusi időszak most jött el, sőt ez már maga a kongresszus. Délelőtt zárt ülésen mulattatták egymást a megjelentek, alapszabály-módosításról szavaztak, aztán kijöttek pogácsázni, majd másfél órás szekcióülésekre vonultak.
Hamarosan következik a nyílt etap, ahová mi is beülhetünk, s közvetíthetjük önöknek a beszédeket; Tóbiásé alighanem arról fog szólni, hogy „fizetésemelést az embereknek”.
A személyügyek megszállottai számára addig is annyit elárulunk, hogy Tóbiás széke nincs veszélyben, Hiller viszont választmányi elnöki posztra tör.
Katz-katz
A folyosón a hangulat az apátia és a szekeresi kacagás között ingázik, minket elsősorban az lelkesít, hogy feltűnt a kiváló Katz kolléga, méghozzá kamerával a kezében, úgyhogy pár órán belül szívatásos kisfilmnek örvendhet mind, ki a 24.hu-ról tájékozódik.
A lényeg: sok jóra aligha számít a bal élcsapata. “Maguknak sem jobb, mint nekünk, azért ez némi vigasz” – Lendvai Ildikó köszön így, és ebben minden bennevan.
