Belföld

Sikkasztással gyanúsítják a veszprémi erdészet két korábbi vezetőjét

ősz-napsütés (erdő, ősz, )
ősz-napsütés (erdő, ősz, )

A Fejér Megyer Rendőr-főkapitányság sikkasztás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a veszprémi erdőgazdaság, az állami Verga Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban – közölte a rendőrség a Magyar Időkkel. A napilap azt írta, hogy a nyomozó hatóság tájékoztatása szerint az ügynek két gyanúsítottja van. A Magyar Idők információi szerint ők a cég vezetőségében dolgoztak.

A lap emlékeztetett arra, hogy Tengerdi Győző, a Verga Zrt. volt vezérigazgatója év elején bontott szerződést közös megegyezéssel a tulajdonos Földművelésügyi Minisztériummal, miután januárban minden szakterület vezetőjét elszámoltatta, és felmerült a gyanúja annak, hogy “baj van egyes pénzügyekkel”. A vezérigazgató belső vizsgálatot rendelt el, és feljelentést tett az illetékes hatóságoknál. Lemondását azzal indokolta, hogy nem akarta kitenni magát és a munkáltatóját alaptalan vádaskodásoknak.

A Magyar Idők felidézte azt is, hogy az Állami Számvevőszék nemrég átfogó jelentést készített az erdőgazdaságokról, amelyek gazdálkodását átláthatatlannak találta, és kiderült az is: csekély bérleti díjat fizetnek hektáronként az állami földekért. A vizsgálat a társaságok mellett a tulajdonosi jogokat gyakorló állami szervek felelősségét is felvetette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik