Hamarosan bíróság elé állítanak egy férfit Vas megyében, akinek gyerekekről készített pornográf felvételeket találtak a számítógépén. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel megszerzésével, tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat miatt emeltek vádat ellene.
A vádirat szerint a férfi 2014 májusa és 2015 márciusa között összesen 6851 képet töltött le az internetről. Ezek mindegyikén „kiskorú személyek pornográf módon, azaz a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányulóan szerepelnek” – írja csütörtöki tájékoztatásában a Vas Megyei Főügyészség.
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott vele szemben illetve, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.