Belföld

Kártérítést kapott a szegedi férfi, mert átvizsgálták a táskáját a boltban

Több százezer forintot ítélt meg a bíróság egy férfinak, akit egy évvel ezelőtt áruházi tolvajnak néztek Szegeden. “Tavaly szilveszter előtt egy nappal mentem be üdítőt vásárolni az egyik hipermarketbe. A pénztár után megállított egy biztonsági őr, miközben már ittam az italomat, és kérte, mutassam meg a táskámat – mondta a delmagyar.hu-nak Kovács Gergely.

A férfi nem volt erre hajlandó, ám jelezte, hogy az áruház vezetőjének szívesen megmutatja. Erre további két biztonsági őr jelent meg, így végül mégis engedett a kérésnek. “Ezt követően távozni akartam, de az őrök az ellenőrző helyiség felé tereltek. Az utamat elállták és egyikük a kezemre is ráfogott” – fűzte hozzá.

Mint utóbb kiderült, a biztonsági szolgálat számára gyanús volt a férfi viselkedése, ezért vizsgálták át a csomagját, és ezért nem engedték el az áruházból, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy nem lopott semmit. Csakhogy ezt nem tehették volna meg. Ezt már a bíróság is kimondta, és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az áruházat.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik