Csalás vétsége miatt indítottak eljárást a budapesti rendőrök, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A jelenlegi adatok szerint egy férfi még október 22-én, délelőtt 10 óra körül azzal kopogott be egy XIII. kerületi, Radnóti Miklós utcai lakásba, hogy a tulajdonosnak több százezer forintot „hozott”. Azt mondta az idős asszonynak, akkor kaphatja meg az összeget, ha van legalább ugyanennyi megtakarítása.
Miután megkapta a pénzt, eltűnt, azzal az ígérettel, hogy a dupláját hozza vissza. „Meglepő módon”, ezek után köddé vált.
A férfiról az utcai kamerák képeket készítettek, a rendőrség segítséget kér, hogy mielőbb azonosítani tudják:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetéséről információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-2800 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől csütörtökig: 8-16, pénteken: 8-13), valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.