- „Tíz éven keresztül vizsgáltuk, hogy egyes betegek daganatát milyen génhibák okozták.”
- „A genomika kutatási eredményei most jutottak el az orvosi gyakorlatig.”
- „Ezek nem alternatív gyógyszerek, hanem a klasszikus onkológia új gyógyszerei.”
- „Most tartunk egy detektívregény végén, mikor már az összes bizonyíték az asztalon van, csak tudjuk, hogy most már a saját tudásunk, a saját agyi kapacitásunk szab határt, hogy rájöjjünk a megoldásra.”
- „Ha nagyon kellene mondanom egy számot, akkor négy-öt éven belül a daganatos betegek több mint felének lehetne már hatásos, célzott kezelést kiválasztani.”
- „Az az ambícióm, hogy olyan szintre szorítsuk vissza a daganatos halálozást, amilyen szinten most még a fertőző betegségek vannak a fejlett világban, mondjuk Magyarországon. Tehát öt százalék alá.”
Informatika a rák ellen? Hogyan?
Tíz éven keresztül vizsgáltuk, hogy egyes betegek daganatát milyen génhibák okozták. Ahogy egyre több vizsgálatot végeztünk el, egyre nagyobb feladat lett értelmezni az eredményeket. Minél több gént vizsgálunk, annál több kombináció jön ki. Minden génben több tucat, vagy akár több százféle mutáció fordul elő. Mára jutottunk oda, hogy az informatikai háttér önálló ággá nőtte ki magát, és létrehoztunk egy orvosi döntést támogató rendszert. A genomika kutatási eredményei most jutottak el az orvosi gyakorlatig. Az iszonyatos mennyiségű adat, amit a genetikai kutatások felhalmoztak, most rázúdul az orvosokra és a betegekre, jelenleg a legnagyobb probléma az, hogyan fejtsük ezt meg, és a mindennapokban hogyan tudunk dönteni. A másik megközelítésben pedig azt látjuk, hogy a korábbi kemoterápiás szereken túl van ötven célzott hatóanyag a forgalomban. Minden onkológus elmondja, voltak betegei, akik átlagon felül jól reagáltak valamilyen kezelésre, minden századik, minden ezredik több évre daganatmentessé vált vagy meggyógyult.
Ha megértenénk, miért van az, hogy egyesek az átlagon felül jól reagálnak, akkor a beteg molekuláris diagnosztikai vizsgálata alapján egyből sikeres kezelést tudnánk javasolni. Most tartunk egy detektívregény végén, mikor már az összes bizonyíték az asztalon hever, és csak a tudásunk, az agyi kapacitásunk szab határt, hogy rájöjjünk a megoldásra.
Jól értem, hogy a rák gyógyításához tulajdonképpen már minden információval rendelkezünk?
Abban az értelemben igen, hogy ismerjük a daganatok kialakulásáért felelős géneket több mint kilencven százalékban. És azt is tudjuk, hogy ha egy betegnél azonosítjuk a génhibát, és van célzott gyógyszerünk, és nincs más génhiba az adott daganatban, akkor rendkívül látványos és klinikailag jelentős hatásokat érhetők el. És eltűnik a daganat, legalább hónapokra, lehetőleg évekre, néha örökre. Látjuk, hogy a dolog működik. A probléma az, hogy ilyen szintű terápiás hatást még a daganatos betegeknek csak maximum öt-tíz százalékának tudunk biztosítani, mert a többi beteg esetében még nem tudjuk, melyik gyógyszert kellene adni. Azon dolgozunk, hogy kifejlesszük az ezt megoldó rendszert.
A rákfajták 90 százalékát gyógyítanák, ha minden onkológus tudná, mi az a célzott gyógyszer, ami adott betegre vonatkozhat?
Így van.
Azért ez egy elég megdöbbentő állítás. A rák gyógyítható?
Annyit finomítanék, hogy nagyon sikeresen lehetne kezelni. A „gyógyítás” nehezen kijelenthető, hiszen hosszú évek kellenek, hogy kiderüljön, valaki tényleg tartósan meggyógyult, és rezisztencia sem alakult ki. Mai tudásunk szerint ez leginkább célzott gyógyszerek kombinációjával lesz elérhető, de még csak most kezdjük ezeket kipróbálni. Úgy kell ezt elképzelni, hogy ha van ötszáz daganatgénünk, abban lehet hárommillióféle mutáció.
Probléma, hogy sok beteg génhibája ritkább, mint egy százalék, és nehéz hagyományos klinikai vizsgálatokkal végigpróbálgatni, melyik génhiba esetén melyik gyógyszer hatásos. Próbálunk olyan globális informatikai rendszert kifejleszteni, aminek segítségével, ha Ausztráliában egy beteget sikeresen meggyógyítanak egy adott génhibával, akkor erről az összes orvos a világon azonnal tudomást szerez, amennyiben nála egy ugyanolyan beteg jelentkezik, ugyanazzal a génhibával.
Kijelenthetjük, hogy a rák génhibára visszavezethető betegség?
Igen, ezt kijelenthetjük. Gyakorlatilag minden daganatban vannak génhibák. Ezek kilencven-kilencvenöt százaléka szerzett, vagyis nem öröklődő.
Szerezhetünk például azzal – mint ahogy a WHO állítja -, ha sok vörös húst eszünk. Ha jól értem, ha megvan, mely génhibák okozzák a rákot, s az is megvan, ezeknek mennyi mutációja létezik, ami egy véges szám, akkor megjósolható, mikor érünk odáig, hogy az emberiség kijelentheti, a rák gyógyítható.
Léteznek rá matematikai modellek. Most a cél az, hogy krónikus betegséggé tegyük. Ha ma bejön hozzánk egy beteg, javasoljuk neki egy partner onkológus kollégánkat, aki el tudja dönteni, hány gén vizsgálata lenne indokolt. És minél több gént vizsgálunk meg, annál személyre szabottabban tudunk lehetőségeket keresni. Az orvos feladata ebben a precíziós onkológiában, hogy adott pillanatban megvizsgálja, a rendelkezésre álló tudományos publikációk és klinikai tapasztalat alapján a betegben talált génhibák esetén érdemes lenne-e azonnal célzott hatóanyagot adni, vagy jobban járunk a hagyományos, többféle génhibára is hatásos kemoterápiával.
De lehet, a kolléga látja az informatikai rendszerben, hogy ha a kemoterápia hatástalan, rendelkezésére áll egy olyan klinikai vizsgálat, amiben olyan hatóanyagot tesztelnek, amit pont erre a génhibára fejlesztettek ki. Amit persze tudni kell előre, és olyan kemoterápiát alkalmazni, ami beválasztási kritérium abban a klinikai vizsgálatban.
Ez nagyon bonyolult kezelési stratégia.
Abban próbálunk segíteni az orvosnak, hogy optimális kezelési stratégiát válasszon, plusz tanuljon ebből a rendszerből, és egyre jobb tanácsokat adjon.
Hány év, mire valóban minden ráktípusra lesz célzott gyógyszerünk?
Ha sikerülne az informatikai rendszerünket elterjeszteni a világon, és több millió beteggel kapcsolatos információ kerülne bele, akkor elérhető távolságba kerülne a megoldás. Ezt onnan gondolom, hogy az egyes génhibák gyakorisága nem egyenletes, vannak gyakoribbak meg ritkábbak. Így az elején nagy léptekkel fogunk haladni, ami a vége felé egyre finomodik. Kérdéses, hogy elérjük-e a száz százalékot, de nekem ambícióm, hogy olyan szintre szorítsuk vissza a daganatos halálozást, ahol most a fertőző betegségek állnak a fejlett világban, mondjuk Magyarországon. Tehát öt százalék alá.
Ez személyre szabott orvoslás. Ami egyúttal nyilván azt is jelenti, hogy nagyon drága.
Akár havi több millió forint, tehát elképesztően drága, hiszen költségesek a klinikai vizsgálatok épp úgy, mint a gyógyszer eljuttatása a betegig, és persze a marketing. Pont az a gyógyszergyárak problémája, hogy szemben egy vérnyomáscsökkentővel vagy egy aszpirinnel, nagyon bonyolult megtalálni azt a beteget, akinek pont adott szerre van szüksége. Az informatikai rendszer fejlesztésének egyik célja, hogy csökkenjen a költség, így a gyógyszer ára is. Ha azt lehetne mondani, hogy egy adott gyógyszer minden tüdőrákosnak és vastagbélrákosnak jó, az sokkal könnyebb lenne, de ha azt mondjuk, hogy ez a gyógyszer csak a tüdőrákosok öt százalékának jó, ott a feladat, hogy ahhoz az öt százalékhoz el is jusson.
Az orvosok partnerek?
Mint minden innováció és változás, ez is fokozatosan megy végbe. Az Egyesült Államokban már mindennapos a precíziós orvoslás. Nagyobb onkológiai centrumokban 3-4-500 gént rutinszerűen vizsgálnak a betegeknél, majd informatikai rendszerekkel elemzik, milyen hatóanyagok jönnek szóba. Európában ez még gyerekcipőben jár, de azért a nagyobb egyetemeken, Bázelben, Antwerpenben, Berlinben megszokott, hogy 40-50 gént vizsgáljanak egy betegnél – ez azért érdekes nekünk, mert aláírtunk egy együttműködési szerződést az antwerpeni egyetem onkológiai centrumával, és hasonlóra készülünk Berlinnel, valamint Bázellel, hogy a mi informatikai rendszerünket használják az ottani onkológusok is.
És Magyarországon?
Magyarországon egy-két-három gén vizsgálata történik rutinszerűen, finanszírozottan. Amíg nem az OEP-finanszíroz, a közellátásban dolgozó orvosok nehezen tudják ezt használni. Eleve nem tudják, szabad-e javasolni nem finanszírozott diagnosztikai és terápiás lehetőségeket.
Az orvos nem is szól arról, hogy van egy ilyen lehetőség?
Vagy amikor szól róla, kiderül, túl drága a betegnek, ami konfliktushoz vezet. Ezért sajnos az orvosok jelentős része inkább nem beszél róla. Triviálisabb példa: ha azt mondja az orvosunk, hogy fontos lenne önnek egy CT, de három hónap múlva van időpont, akkor föl kell tenni a kérdést, hogy de egyébként, ha ez tényleg sürgős, van-e mód magánszolgáltatónál? Akkor kiderül, hogy egy sima mellkas-CT 15000 forint körül van és elkészül egyetlen nap alatt. De az orvosok ezt se nagyon merik.
Igen, de mennyivel vagyok én beljebb egy átlagos magyar fizetésből, mondjuk bruttó százötvenezer forintból havonta, hogy ha azt mondja nekem az orvosom, hogy igen, van egy elérhető terápia, de ez havonta néhány millió forint és az OEP nem támogatja. Szóval jobb nekem, ha tudok arról, hogy nem fogom tudni kifizetni a saját életemet?
Sőt, ha teljes körű tájékoztatást kapok, kiderülhet számomra, hogy az a havi egy-kétmillió forint sem biztos, hogy azt jelenti, hogy életben maradok. Lehet, csak azt, hogy pár hónappal tovább élek. Ha pedig kiderül, hogy ez nekem életmentő, még mindig fordulhatok az OEP-hez egyedi méltányossági kérelemmel. Valamint lehet társadalmi vitát indítani arról, hogy a költségvetésből növelni kellene az erre szánt forrást. Nekünk orvosoknak, kutatóknak mindig száz százalékban tájékoztatni kell a beteget, a közvéleményt a tudományos fejlődés adta lehetőségekről. Hogy a magánszemély vagy a költségvetés ezt milyen szinten támogatja, nem a mi felelősségünk. De ha mi nem mondjuk, akkor nem is tudják, miért kéne harcolni. Jobb őszintén.
Hiába vagyok őszinte, ha sem a betegnek, sem a költségvetésnek nincs rám pénze.
Ez világméretű probléma. A jó hírem az, hogy ha a személyre szabott orvoslást jelen pillanatban bevezetnék, ha gyakorlattá válna, költséget csökkentene.
Ha okosabban tudnánk felhasználni, ami van, további költség nélkül is sokakon lehetne segíteni.
A csodaszer szó még nem hangzott el a beszélgetésünk alatt. Mennyiben különböznek az önök gyógyszerei egy Onco-Shopban kapható bármilyen más “segítségtől”?
Ezek nem alternatív gyógyszerek, hanem a klasszikus onkológia új gyógyszerei. Ebben semmi alternatív nincs. Azért csodálatosak, mert a tudományos kutatások által megismert biológiai mechanizmusokra tudatosan kifejlesztett hatóanyagok. Egészen más világ. Egy idő után nyilván OEP-finanszírozottak lesznek.
Hetente jön szembe az emberrel a Facebookon cikk arról, hogy most már aztán tényleg megtalálták a rák ellenszerét, most már aztán tényleg magas dózisú C-vitaminnal, vagy éppen L. Simon László barackmagjával, de gyógyítható a halálos kór. Szóval az ember kicsit fenntartással kezeli az ilyen híreket.
A betegek közel felét ma is meggyógyítják az onkológusok, a sebészek, a sugárterapeuták és így tovább. Vannak daganatos betegségek, melyek kemoterápiával gyógyíthatók, ilyen a hererák, gondoljunk csak a kerékpáros Armstrongra. De az emberek ezt valahogy nem tudatosítják, hogy igenis, az a rengeteg kutató, az a rengeteg gyógyszergyár, akiket szoktak szidni, valójában mégis csak nagyon klassz gyógyszereket fejlesztenek ki.
A nagybeteg a kétségbeesésében bármit elhisz. Ha gombával, akkor gombával, ha barackmaggal, akkor barackmaggal, de meg akar gyógyulni. Pláne, ha a hivatalos orvos azt mondja neki, hogy nincs menekvés.
Ha valakinek azt mondja az orvosa, nézze, ebben a daganattípusban, ebben a stádiumban nem ígérhetünk gyógyulást, mert a jelenlegi hatóanyagok erre nem képesek, akkor kérdezzen rá a beteg, hogy volna-e mód klinikai vizsgálatban részt venni.
Sok beteg úgy gondolkodik, nem akar kísérleti nyúl lenni, ne kísérletezzenek rajta, ő gyógyulni kíván.
De meg kell értse: amikor bizonyított, hogy az elérhető hatóanyagok nem képesek meggyógyítani, akkor az lehet a plusz esélyünk, hogy olyan hatóanyagot is kipróbálunk, ami lehet jobb, mint az eddigiek. Azokat a gyógyszereket is, amiket most szedünk, és valamennyire meghosszabbítják az életünket, vagy épp megszüntetik a fejfájásunkat, pár évvel ezelőtt klinikai vizsgálatban tesztelték. És mivel egyre javul az orvosi ellátás, egyre tovább élnek az emberek, egyre több betegséget tudunk gyógyítani, logikailag, matematikailag kikövetkeztethető, hogyha én betegen klinikai vizsgálatban veszek részt, előnyt szerzek a jövő gyógyszereiből: tovább fogok élni, mint azok, akik nem vesznek részt ilyenben.
Az önök praxisában ez elő is fordul?
Több történetem is van. Például egy gyöngyöspatai negyvenéves nőnek tüdődaganata lett agyi áttétekkel. Két éve klinikai vizsgálatban találtunk célzott gyógyszert, pont az ő génhibájára Málagában, Spanyolországban. Kiutazott, megkapta a gyógyszert, és két éve daganatmentes. Egyetlen probléma, hogy hathetente ki kell repülnie kontrollra.
Gyöngyöspatáról ez hogyan finanszírozható?
Úgy, hogy a gyógyszergyártó a repülőutat is állja. Az a jó a klinikai vizsgálatokban, hogy maga a kezelés mindig ingyenes. Igaz, a járulékos költségek, a kórházi benntartózkodás, az utazás olykor fizetős. És egyébként pont úgy van, hogy minél inkább különleges a génhiba, és minél inkább az a hatóanyag pont arra a célpontra lett kifejlesztve, annál nagyobb eséllyel a gyógyszergyár is támogatja a részvételt. De nem akarok csalóka reményt ébreszteni, hogy aki most hozzánk jelentkezik, tuti talál Málagában gyógyszert. Azért harcolunk, hogy minél többeken segíthessünk. És hogy megnyugodjak, ha a szakember azt mondja, hogy nincs megoldás, akkor tényleg nincs. Ahelyett, hogy állandóan mardosna az érzés, hogy vajon mindent megtettem-e, eleget kerestem-e.
