Belföld

Még mindig kapható Magyarországon a méregvitamin

barackmag (Array)
barackmag (Array)

Rákellenes, májtisztító és méregtelenítő hatású. Hívják amigdalinnak, de B17-vitaminnak is, és megtalálható a barackmagban, amelyet L. Simon László cége is forgalmazott volna. Pedig méreg. Cián. Mégis lehet kapni, és nem is kell sokat kutakodni utána.

Magyarországon gyógyhatásra való hivatkozással kizárólag gyógyszert és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményt lehet forgalomba hozni. A barackmagban található vegyületről sok fórumon írják, hogy rákellenes szer.

Az utolsó szalmaszál

Andrea el is hitte. Az édesanyjánál 2010 elején találtak daganatot. Az orvosok semmi jót nem mondtak.

„Az ember, ha meghallja ezt a betegséget, akkor rögtön az jut az eszébe, hogy akkor itt vége. Ebből nem lehet meggyógyulni sajnos.”

A daganat az asszony epevezetékében nőtt, és mire észrevették, az áttétek elborították az 55 éves nő máját. Az orvosok azt mondták, nincs tovább. Andrea kétségbeesésében nem hitt nekik. Mindent elolvasott az interneten, amit talált. Búzafűlé, B17 vitamin-kúra, CoD-tea. Néhány nap alatt szakértővé vált. És a B17-vitamin mellett döntött. Ez az a szer, ami barackmagból készül.

Azt mondták, hogy a B17-vitamin cukormolekulából, hidrogén-cianidból és benzaldehidből áll. Nagyon hatékony és erős rákgyógyszer, mert az emberi szervezetben a daganatos sejteknél egy kémiai reakció során az amigdalin alkotórészeire esik, ennek köszönhetően a felszabadult cianid kifejtheti sejtpusztító hatását, de csakis a rákos sejteknél.

„Én nem vagyok orvos. Simán elhittem. És mégis az anyukáról volt szó. Ilyenkor az ember nem gondolkodik. Azt mondják, meggyógyulhat, és te bármit megveszel” – teszi hozzá a kaposvári lány.


Fotó: Thinkstock

Mi ez a szer?

Az amigdalint francia vegyészek állították elő elsőként 1830-ban. De igazán a 70-es években futott be nagy karriert anélkül, hogy bármi bizonyította volna a hatásosságát. A ködpiszkáló szerint 1978-ig mintegy 70 ezer páciens részesült B17-vitaminos kezelésben. Az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete (NCI) két nagy kutatást is végzett a B17-vitamin hatékonyságáról. Az eredmény megdöbbentő volt. Először orvosokat kértek meg, írják le, kinél volt hatásos a barackmag keserű ízét is adó vegyület a rákgyógyításban. 68 értékelhető válaszból 62 esetben nem volt hatása a szernek, két esetben teljes, négy esetben részleges gyógyulás volt a hatás. Így gyanús lett, hogy a szer semmire nem jó. 1980-ban klinikai vizsgálatokat végeztek 178 betegen. A klinikai, ellenőrzött teszt még sokkolóbb eredményt hozott. Egyetlen egy beteg esetében sem tapasztaltak javulást, a túlélőknél a daganatok növekedését, számos betegnél pedig a cianidmérgezés tüneteit észlelték. És ezzel be is tiltották a szert.

Magyar szál

Ennek ellenére nem kell sokat keresni, ha valaki Magyarországon ebből a méregből akarna egy nagyobb mennyiséget magának vagy szeretteinek. Ezen a honlapon szinte minden áltudományos hülyeséget leírnak, és ha valaki elég fogékony a butaságra, minden bizonnyal rendelhet is – a tulajdonképpen majdnem tiszta ciánból – magának néhány ampullát. Persze elég borsos áron. Igaz, a honlap próbálja védeni magát, hátha valaki megkérdezi őket, honnan veszik a B17 hatékonyságára vonatkozó bizonyítékaikat. „A fentiekben leírtakat nem mi állítjuk, csak közöljük.” Ez áll ugyanis a cikkek végén.

Megtévesztően azt is állítják az oldalon, hogy a „B17-vitamint Mexikóban legálisan gyártják, barackmagbélből állítják elő! A kivont B17-vitamin 100%-os tisztaságú. Benne toxikus anyag nem található!”

Már ha a ciánt nem gondoljuk egy igazán toxikus anyagnak. A hivatkozás a mexikói legalitásra szintén erősen kétséges. Igaz, hogy 80-as évektől a B17 vitamin előállításának és forgalmazásának központja Mexikó lett, ahol a mai napig is daganatellenes szerként alkalmazzák. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ebben az országban nagy területeken vetik a kokacserjét is, és viszonylag egyszerű néhány kormánytisztviselőt megvenni, vagy akár személyre szabott alagúton keresztül meglépni egy börtönből. Még se mondhatjuk a drogról, hogy ez egy legális bevétele lenne a feldolgozóknak. Igaz, a mexikói GDP elég komoly százalékát biztosítja áttételesen.

Kerestük

Ami a honlapon igazán megdöbbentő, hogy teljes cégnévvel vállalják, hogy ezt a szert szeretnék legálisan forgalmazni. Kis kutakodással a céginformációkból gyorsan kiderül, hogy a bt.-nek csak az elmúlt évben több milliós árbevétele volt. Az persze nem állítható, hogy B17 forgalmazásából, hiszen ez a beszámolóból nem derül ki. A honlapon van egy mobilszám. Természetesen kerestük őket, hogy valóban árulják-e a mérget. Nem elérhetők.

Túl kemény

L. Simon az RTL kamerái előtt azzal védekezett, hogy szerinte nincs barackmagügy, mert soha nem tudták forgalomba hozni a terméket: a barackmagtöréshez készített berendezésüknek túl kemény volt a barackmag héja, ezért felhagytak a kísérletezéssel. Sőt, azt is állította: semmi köze nincs a céghez, az a feleségéé. Ehhez képest most is L. Simon László fényképe üdvözli a látogatót a borászat honlapján és a hatályos cégkivonat szerint is ő a cég tulajdonosa több mint 50 százalékban.

A honlapon egyébként zacskónként ezer forintért kínálták a magot, csomagolásán a „rákellenes hatású” felirattal, miközben ezt nemhogy még senki nem bizonyította tudományosan, de kifejezetten nem tanácsos sokat enni belőle, mert gyengeséget, hányingert és epilepsziás görcsöket is okozhat. Hiszen cián is van benne.

L. Simon egyébként a rákellenes hatást firtató kérdésre, csupán annyit válaszolt: ő nem orvos, nem tudja megmondani, hogy van-e ilyen hatása a barackmagnak.

Vizsgálat indult, az Együtt lemondatná L. Simont

„Élelmiszernek gyógyhatás nem tulajdonítható” – közölte a HVG-vel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, amely vizsgálatot is indított L. Simon „csodaszere” ügyében. Ezt alighogy közölte a Nébih, az államtitkár honlapjáról néhány óra alatt el is tűnt a barackmag-reklám. Hab a tortán, hogy sem L. Simon, sem a cége nem szerepel a nyilvántartott ökológiai gazdálkodók között, tehát ezzel sem népszerűsíthette volna a portékáját. Az Együtt kedden közölte: nemcsak lemondásra szólítja fel az államtitkárt, hanem azt is követeli, hogy távozzon a közéletből, miután „belehazudott a RTL Klub Híradójának kamerájába”. A párt szerint L. Simon Lászlónak “réges régen le kellett volna mondania. Már akkor, amikor arra a kérdésre, miszerint miért haverjai és kollégái cégeit bízta meg különbözői tanácsadói feladatokkal és kommunikációs stratégia készítésével, egyszerűen azt mondta, hogy azért, mert a barátait ismeri, tőlük még referenciára sincs szükség”.

 

Komáron sem segített

Andrea anyukája néhány hétig kapta csupán a B17 vitamint. Sajnos nem azért, mert meggyógyult, épp ellenkezőleg. Meghalt. Semmit nem segített rajta. De a családnak legalább félmillió forintja ment rá a szerre. Andrea azt mondja, igazán hitt a sikerben. Ha másért nem, azért, mert Hajdú Péter műsorában maga Komár László beszélt arról, hogy a szer megmentette az életét és meggyógyult a rákból. Az persze csak Andrea édesanyjának halála után derült ki, hogy a Frizbi hiába mutatta sok százezer embernek az énekes csodálatos gyógyulását, Komár László 2012. október 17-én meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik