Belföld

Kilőtték a szemét 2006-ban, nem örül a rendőrper ítéletének

gergényi péter és bene lászló (gergényi péter, bene lászló, )
gergényi péter és bene lászló (gergényi péter, bene lászló, )
Nagy László élete teljesen tönkrement, megvakult a fél szemére a rendőrök gumilövedékétől. Teljesen kivan az ítélettől, miszerint a szerinte felelős rendőri vezetők közül 12-t felmentettek.

Voltak zavargások és összecsapások 2006 ősze után is az országban, de mégis ezek váltak a legsúlyosabb utcai harcokká a rendszerváltás óta. Több százan sérültek meg, részben a zavargók miatt a rendőrök, részben a rendőrattakokban a civilek. A Blikk cikke szerint sokakat felháborított ezért a Fővárosi Törvényszék csütörtöki döntése a rendőri vezetők perében.

A 14 vádlottból 12-t felmentettek, ketten mindössze megrovást kaptak a katonai tanácstól, ami a 43 éves Nagy Lászlónak “megalázó ítélet”. Nagy bal szemét a zavargások idején lőtték ki gumilövedékkel. Elmondta,

érthetetlen, hogy ennyivel megúszta mindenki, aki részese volt annak a szörnyű eseménynek. Soha nem derül már ki az sem, valójában ki adta le azt a lövést.

Nagy szájpadlásán át szedték ki a golyót, öt éven át járt utókezelésekre, a bal szeme látását elvesztette. Lelki gondjai lettek, több betegsége is lett, rokkantként leszázalékolták. A Blikk felhozza Cs. Attila esetét is, aki szintén 2006 őszén vakult meg a gumilövedékektől, ő 2013-ban lett öngyilkos. A per fontos eleme volt egyébként, hogy a vádirat nem terjedt ki az október 23-i harcokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik